TY - JOUR AU - Balássy, Ádám Miklós TI - Kormányhatározat - tanulmány a magyar közigazgatásból JF - JOGELMÉLETI SZEMLE J2 - JOGELMÉLETI SZEMLE VL - 3 PY - 2022 SP - 2 EP - 26 PG - 24 SN - 1588-080X UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/33134576 ID - 33134576 AB - A tanulmány célja, hogy a magyar jogrendszerben megtalálható kormányhatározati formák sajátosságait ismertessem, ideértve az alaki és az anyagi fogalmaknak a meghatározását, valamint azoknak a (magyar) jogforrási rendszerben való elhelyezését is. További cél, hogy bemutassam az olyan nem ismert kormányhatározati formákat, mint a 2000-es, 3000-es vagy 4000-es kormányhatározatok. A kormányhatározatok a jelenlegi jogtudományi, dogmatikai és gyakorlati szempontok alapján intern jogi aktusoknak tekintendők. Álláspontom szerint ugyanakkor találhatók olyan kormányhatározatok, amelyek extern jelleggel rendelkeznek, ennek okán pedig a materiális értelemben vett jogszabálynak tekintendők. A tanulmánnyal továbbá állást kívánok foglalni abban a kérdésben is, hogy tekinthető-e a kormányhatározat eredeti hatáskörben megalkotottnak (azaz levezethető-e az Alaptörvényből a kormány felhatalmazottsága a kormányhatározatoknak a megalkotására), vagy sem, és alkalmazható-e a jogszabályokra alkalmazott – eredeti, származékos – dichotómia. Amennyiben a kormányhatározat extern jelleget is ölthet, további kérdésként merül fel, hogy egy kormányhatározatnak a közzétételéről kell-e, hogy beszéljünk, vagy annak kihirdetéséről – ennek a keretében vitatandó az is, hogy a nem nyilvános kormányhatározatokban milyen tartalmakat lehet megjeleníteni. Álláspontom szerint ugyanis vannak olyan kormányhatározatok, amelyek bírnak extern tartalommal, azaz kihatással vannak az állampolgárok összességére. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy minden kormányhatározat extern vagy normatív lenne, mert a kormányhatározatok eredeti céljukat tekintve internek (azaz az adott szervezetre hatnak) és többségében egyediek. Az extern jellegű normatív aktusok pedig nem tekinthetők – azok extern mivoltuknál fogva – közjogi szervezetszabályozó eszközöknek, mert nemcsak az adott szervezetet szabályozzák, hanem az állampolgárok meghatározott (nem egyedi) összességét, így ezeket – materiális értelemben – kvázi jogszabályoknak tekintem. Ugyanis amennyiben egy kormányhatározat explicit intern rendelkezéseket tartalmaz, nem feltétlen jelenti azt, hogy annak a kormányhatározatnak a közvetett hatása nem érinti az állampolgárok összességét. Azaz az intern aktusok, amelyek az állami szerveknek – vagy azok alárendelt szervezetének – rendelnek feladatot, közvetlenül vagy közvetetten más jogi vagy természetes személyek számára is kötelességet keletkeztethetnek. Ami nem jelent mást, mint hogy az eredetileg intern aktusok befolyásolhatják az állampolgárok jogainak az alakulását, amely beavatkozás a tényleges jogalkalmazás területén valósul meg. Így álláspontom szerint azokat a kormányhatározatokat kell „kvázi jogszabályoknak” tekinteni, amelyek extern jelleggel bírnak. Tehát egy kormányhatározat tartalma csak akkor alakul át a jogszabályi forma következtében extern kvázi jogszabállyá, ha a kormányhatározat tartalma jogszabályként is érvényesülhet. Jelen tanulmány nem tér ki a jogalkotási törvény és az Alaptörvény által alkalmazott általánosan kötelező magatartási szabály definíciójának az értelmezésére. LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - THES AU - Papp, János Tamás TI - A közösségi média platformok szabályozása a demokratikus nyilvánosság védelmében PY - 2022 SP - 275 DO - 10.15774/PPKE.JAK.2022.006 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/32757786 ID - 32757786 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - BOOK AU - Papp, János Tamás TI - A közösségi média szabályozása a demokratikus nyilvánosság védelmében PB - Wolters Kluwer CY - Budapest PY - 2022 SP - 284 SN - 9789635940608 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/33013288 ID - 33013288 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - CHAP AU - Fazekas, János ED - Jakab, András ED - Könczöl, Miklós ED - Menyhárd, Attila ED - Sulyok, Gábor TI - Autonóm államigazgatási szervek T2 - Internetes Jogtudományi Enciklopédia PB - HVG-ORAC CY - Budapest SN - 9789633083079 PY - 2020 SP - 1 EP - 16 PG - 16 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/31661561 ID - 31661561 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - CHAP AU - Török, Tamás Sándor ED - Varga, Ádám ED - Kurunczi, Gábor TI - Soft law az önszabályozás fényében T2 - ‘Scindere glaciem’ PB - Pázmány Press CY - Budapest SN - 9789633083864 T3 - A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának könyvei. Tehetségpont, ISSN 2064-1508 ; 8. PY - 2020 SP - 141 EP - 158 PG - 18 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/33721971 ID - 33721971 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - CHAP AU - Köbel, Szilvia AU - Téglásiné Kovács, Júlia ED - Tóth J., Zoltán TI - Jogalkotási eljárás T2 - Jogalkotástan. Jogdogmatikai és jogszabályszerkesztési ismeretek PB - Dialóg Campus Kiadó CY - Budapest SN - 9786155945441 PY - 2019 SP - 143 EP - 170 PG - 28 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/30787609 ID - 30787609 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - CHAP AU - Pogácsás, Anett ED - Koltay, András TI - A nyomtatott és az internetes sajtótermékek szabályozási kérdései T2 - Magyar és európai médiajog PB - Wolters Kluwer CY - Budapest SN - 9789632958835 PY - 2019 SP - 629 EP - 638 PG - 10 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/30866785 ID - 30866785 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - JOUR AU - Fazekas, János TI - Az Alaptörvény és a központi közigazgatás JF - KÖZJOGI SZEMLE J2 - KÖZJOGI SZEMLE VL - 11 PY - 2018 IS - 2018 június SP - 37 EP - 43 PG - 7 SN - 1789-6991 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/3394369 ID - 3394369 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - CHAP AU - Fazekas, János ED - Jakab, András ED - Könczöl, Miklós ED - Menyhárd, Attila ED - Sulyok, Gábor TI - „Önálló szabályozó szerv” T2 - Internetes Jogtudományi Enciklopédia PB - Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar (PPKE JÁK) CY - Budapest SN - 9789633083079 PY - 2018 PG - 16 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/30326313 ID - 30326313 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - THES AU - Téglásiné Kovács, Júlia TI - Az élelemhez való jog társadalmi igénye és alkotmányjogi dogmatikája. PB - Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) PY - 2018 SP - 225 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/3323613 ID - 3323613 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - CHAP AU - Fazekas, János ED - Koltay, András ED - Török, Bernát TI - Az európai médiaszabályozó hatóságok jogállásának összehasonlító elemzése T2 - Sajtószabadság és médiajog a 21. század elején. 4. kötet PB - Wolters Kluwer Kft. CY - Budapest SN - 9789632956701 PY - 2017 SP - 11 EP - 36 PG - 26 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/3270603 ID - 3270603 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - JOUR AU - Sarkady, Ildikó TI - Az önszabályozás szerepe a modern szabályozási struktúrákban JF - IUSTUM AEQUUM SALUTARE J2 - IUSTUM AEQUUM SALUTARE VL - 13 PY - 2017 IS - 3 SP - 115 EP - 150 PG - 36 SN - 1787-3223 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/31635449 ID - 31635449 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - CHAP AU - Jakab, András AU - Szilágyi, Emese ED - Jakab, András ED - Gajduschek, György TI - Sarkalatos törvények a magyar jogrendben T2 - A magyar jogrendszer állapota PB - MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, Jogtudományi Intézet CY - Budapest SN - 9789634180067 PY - 2016 SP - 243 EP - 321 PG - 79 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/3121356 ID - 3121356 N1 - Megjegyzés-26247140 A hivatkozás a 264. oldalon található. Megjegyzés-26247142 A hivatkozás a 268. oldalon található. Megjegyzés-26247143 A hivatkozás a 303. oldalon található. LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - CHAP AU - Rixer, Ádám ED - Rixer, Ádám TI - The Roma and Central Public Administration in Hungary T2 - The Roma and Public Administration in Hungary PB - Károli Gáspár Református Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Lőrincz Lajos Közjogi Kutatóműhely CY - Budapest SN - 9789639808638 PY - 2015 SP - 26 EP - 51 PG - 26 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/2937554 ID - 2937554 LA - English DB - MTMT ER - TY - CHAP AU - Fazekas, János ED - Fazekas, Marianna TI - Az önálló szabályozó szervek rendeletalkotó hatáskörének alkotmányos keretei T2 - Gazdaság és közigazgatás PB - ELTE Eötvös Kiadó CY - Budapest SN - 9789633122372 T3 - Bibliotheca iuridica. Libri amicorum, ISSN 1587-1509 ; 44. PY - 2015 SP - 37 EP - 45 PG - 9 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/2992660 ID - 2992660 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - JOUR AU - Jakab, András AU - Szilágyi, Emese TI - Sarkalatos törvények a magyar jogrendben JF - MTA LAW WORKING PAPERS J2 - MTA LAW WORKING PAPERS VL - 2 PY - 2015 IS - 32 SP - 2 EP - 63 PG - 62 SN - 2064-4515 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/2988086 ID - 2988086 N1 - Megjegyzés-26093105 Hivatkozás a 30., 31., 32. oldalakon LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - JOUR AU - Rixer, Ádám TI - Administrative Simplification: The Case of Hungary. JF - ACTA UNIVERSITATIS SAPIENTIAE LEGAL STUDIES J2 - ACTA UNIV SAP LEGAL STUD VL - 2015 PY - 2015 SP - 81 SN - 2285-6293 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/26444057 ID - 26444057 N1 - 84. p., 85. p. LA - English DB - MTMT ER - TY - BOOK AU - Szőke, Gergely László TI - Az európai adatvédelmi jog megújítása. Tendenciák és lehetőségek az önszabályozás területén T3 - Infokommunikáció és jog könyvek ET - 0 PB - HVG-ORAC CY - Budapest PY - 2015 SP - 188 SN - 9789632582627 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/2907902 ID - 2907902 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - THES AU - Szőke, Gergely László TI - Az európai adatvédelmi jog megújítása. Tendenciák és lehetőségek az önszabályozás területén PB - Pécsi Tudományegyetem PY - 2015 SP - 193 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/2830196 ID - 2830196 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - JOUR AU - Hegedűs, Laura TI - Az ön- és társszabályozás vizsgálata egyes európai államok médiaigazgatásában. JF - DISKURZUS: BATTHYÁNY LAJOS SZAKKOLLÉGIUM TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA J2 - DISKURZUS (GYŐR) VL - 2014 PY - 2014 IS - 2 SP - 21 SN - 2062-5715 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/26444045 ID - 26444045 N1 - 22. p., 28. LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - BOOK AU - Kóczián, Sándor TI - Gyermekvédelem a médiajogban PB - Médiatudományi Intézet CY - Budapest PY - 2014 SP - 248 SN - 9786155302091 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/25433826 ID - 25433826 N1 - 20 p. (50. lj.), 234. (irodalmi hivatkozás) LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - BOOK ED - Rixer, Ádám ED - Patyi, András TI - HUNGARIAN PUBLIC ADMINISTRATION AND ADMINISTRATIVE LAW PB - Schenk Verlag CY - Passau PY - 2014 SP - 552 SN - 9783944850122 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/30239568 ID - 30239568 LA - English DB - MTMT ER - TY - JOUR AU - Varga Zs, András TI - Gyorsértékelés az európai közigazgatási eljárási modell-szabályokról JF - MAGYAR JOG J2 - MAGYAR JOG VL - 61 PY - 2014 IS - 10 SP - 545 EP - 555 PG - 11 SN - 0025-0147 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/2775622 ID - 2775622 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - CHAP AU - Jakab, András ED - Trócsányi, László ED - Schanda, Balázs Tibor ED - Csink, Lóránt TI - A jogforrási rendszer T2 - Bevezetés az alkotmányjogba PB - HVG-ORAC CY - Budapest SN - 9789632582047 PY - 2013 SP - 111 EP - 168 PG - 58 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/2786600 ID - 2786600 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - JOUR AU - Szeghalmi, Veronika TI - A Leveson-jelentés hatása a brit sajtószabályozásra JF - IUSTUM AEQUUM SALUTARE J2 - IUSTUM AEQUUM SALUTARE VL - 9 PY - 2013 IS - 4 SP - 267 EP - 280 PG - 14 SN - 1787-3223 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/25057837 ID - 25057837 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - JOUR AU - Kovács, András György AU - Polyák, Gábor TI - Alternatív piacszabályozási eszközök. A hatósági szerződések, valamint az ön- és társszabályozás térnyerése TS - A hatósági szerződések, valamint az ön- és társszabályozás térnyerése JF - INFOKOMMUNIKÁCIÓ ÉS JOG J2 - INFOKOMMUNIKÁCIÓ JOG VL - 9 PY - 2012 IS - 50 SP - 123 EP - 126 PG - 4 SN - 1786-0776 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/2341989 ID - 2341989 LA - Hungarian DB - MTMT ER -