TY - GEN AU - Felföldi, Péter TI - A budapesti kerékpáros balesetek vizsgálata 2011-2012- ben, javaslatok a megelőzésre PY - 2013 SP - 1 EP - 96 PG - 96 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/2502960 ID - 2502960 AB - A dolgozat első fejezetében felvázoltam a kerékpáros közlekedés helyzetét a mai Budapesten, megvizsgálva elérhető kerékpáros forgalomszámlálási adatokat is. Három vizsgálandó célt fogalmaztam meg, amelyre az adatgyűjtés és a dolgozat elkészítése során is fókuszáltam. Arra kerestem a választ, hogy Budapesten a kerékpáros balesetek alakulása, és a kerékpáros forgalom növekedése között milyen összefüggés áll fenn, a balesetek milyen infrastrukturális elemeken milyen arányban következnek be, illetve a balesetek gócpont jelleggel, vagy elszórtan következnek-e be. A vizsgálatomhoz az adatforrás a Budapesti Rendőr-főkapitányság archívuma volt, az ebből kigyűjtött anyagokat táblázatba rendeztem, és különböző szempontok alapján végeztem belőle lekérdezéseket. A táblázatban használt kifejezések magyarázatát, valamint a felhasznált módszereket ismertettem a második fejezetben. A 2011-es, és a 2012-es balesetek adatait megvizsgáltam egy egységben, majd azokat az adatokat, amelyekben látványos eltérés mutatkozik a két évben, különbontva is ábrázoltam. Nem csupán a három alapfeltevésemre kerestem a választ, hanem a baleseti adatlapokból megtudható összes többi részadat megjelenítését is elvégeztem a dolgozat tájékoztató jellege érdekében. A kapott eredményekből megállapítottam, hogy a baleseti számok a kerékpáros forgalom növekedésénél kisebb arányban változnak, a budapesti kerékpáros balesetek többségében nem gócponti jellegűek, valamint képet alkottam az infrastrukturális elemek veszélyességéről. Elvégeztem korábban megállapított gócpontok baleseti felülvizsgálatát. A kapott eredmények ismeretében javaslatokat tettem a budapesti kerékpáros közlekedés körülményeinek javítása céljából, valamint további ajánlásokat is tettem a nem gócponti jellegű baleseti helyszínek fejlesztési lehetőségeivel kapcsolatban. LA - Hungarian DB - MTMT ER -