TY - GEN AU - Kaposvári, László Tamás TI - Szervez és szolgáltat vagy ő szervez, ő pedig szolgáltat?. A megrendelői és a szolgáltatói feladatok különválasztásának szükségessége a helyi tömegközlekedésben Miskolc példáján TS - A megrendelői és a szolgáltatói feladatok különválasztásának szükségessége a helyi tömegközlekedésben Miskolc példáján PY - 2022 PG - 48 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/34554223 ID - 34554223 N1 - TDK-dolgozat AB - Magyarország 19 megyeszékhelye közül eddig 10 város döntött úgy, hogy saját maga gondoskodik a helyi tömegközlekedési szolgáltatásról. Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Pécsett, Kecskeméten, Tatabányán, Kaposvárott és Veszprémben az önkormányzat hozott létre egy gazdasági társaságot az ezzel kapcsolatos feladatok elvégzésére, míg Szombathelyen egy magáncéget bíztak meg. A hagyományos szervezési modell szerint a tömegközlekedési szolgáltatásnak két szereplője van: az ellátásért felelős (aki egyben a megrendelő is) és a szolgáltató, azaz a közlekedési vállalat. Minden városban az önkormányzat a megrendelő, így ebből következően a paramétereket és a kritériumokat is ő állapítja meg – elviekben. Azonban a gyakorlat azt mutatja, hogy a hagyományos modellt alkalmazó városokban az önkormányzat érdemi megrendelői tevékenységet nem végez, megrendelői kontrollt az esetek többségében nem lát el. A szolgáltató a közszolgáltatási szerződés keretein belül saját maga végzi a szállítási kapacitások tervezését, saját maga készíti a menetrendet, amibe ugyan elviekben van beleszólása a megrendelőnek, ezzel a lehetőségével azonban az önkormányzat jellemzően nem él. Magyarország 4 nagyvárosában, Budapesten, Szegeden, Pécsett és Kecskeméten már felismerték, hogy miért szükséges egy, a közlekedési szolgáltatótól független szervezetbe helyezni a szolgáltatás tervezésével és a teljesítés ellenőrzésével összefüggő feladatokat. A felsorolt városok ezért közlekedésszervezőt hoztak létre, mely vagy önálló gazdasági társaságként, vagy pedig a városüzemeltetést végző cég egyik szervezeti egységeként működik. Ezen városok tapasztalata egyértelműen pozitív a modellváltással kapcsolatban, és fel sem merült bennük, hogy jobb lenne visszatérniük a hagyományos modellre. Miskolcon is jelentkeznek azok a problémák, melyek a „megrendelőként viselkedő megrendelő” hiányából fakadnak. Ezért határoztam el, hogy egy teljes dolgozatban foglalkozom a magyarországi városok helyi tömegközlekedésének szervezéséhez és üzemeltetéséhez jelenleg (2022) alkalmazott modellekkel, tanulmányozom a hazai közlekedésszervezők történetét és tevékenységét, valamint részletesen megvizsgálom, hogy milyen működési modellre lehetne áttérni a hagyományosról. A dolgozat 5 olyan, elviekben működőképes szcenáriót tár az olvasók elé, melyeknek közös jellemzője, hogy alkalmazásuk esetén az eddigieknél jobban érvényesülhessenek a hatékonyabb és minőségibb szolgáltatást lehetővé tevő megrendelői igények és elvárások. LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - CHAP AU - Siskáné Szilasi, Beáta AU - Szepesi, Mariann ED - Bujdosó, Zoltán TI - Városi területhasználat változások vizsgálata CORINE adatbázis alkalmazásával T2 - XVIII. Nemzetközi Tudományos Napok [18th International Scientific Days] : A „Zöld Megállapodás” – Kihívások és lehetőségek [The ’Green Deal’ – Challenges and Opportunities] : Tanulmányok [Publikcations]. PB - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campus CY - Gyöngyös SN - 9789636230326 PY - 2022 SP - 579 EP - 585 PG - 7 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/33728029 ID - 33728029 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - CHAP AU - Siskáné Szilasi, Beáta ED - Bujdosó, Zoltán TI - A társadalmi fenntarthatóság lokális szintjei T2 - XVIII. Nemzetközi Tudományos Napok [18th International Scientific Days] : A „Zöld Megállapodás” – Kihívások és lehetőségek [The ’Green Deal’ – Challenges and Opportunities] : Tanulmányok [Publikcations]. PB - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Károly Róbert Campus CY - Gyöngyös SN - 9789636230326 PY - 2022 SP - 572 EP - 578 PG - 7 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/33728025 ID - 33728025 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - JOUR AU - Elekes, Tibor AU - Szilágyi, Ferenc TI - A kulturális turizmus lehetőségei az Erdélyi-Hegyalja térségében napjainkban JF - ACTA CAROLUS ROBERTUS J2 - ACTA CAROLUS ROBERTUS VL - 12 PY - 2022 IS - Különszám SP - 118 EP - 129 PG - 12 SN - 2062-8269 DO - 10.33032/acr.3407 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/33683174 ID - 33683174 AB - Az Erdélyi-Hegyalja a történeti Erdély délnyugati részében, az Erdélyi-szigethegység és a Maros között elhelyezkedő dombság. Rendkívüli kulturális értékeket őriz az előnyös természet- és társadalomföldrajzi adottságokkal, változatos történelemmel rendelkező terület. Történelmi, kulturális központja a gyulafehérvári vár. A vár egyházi és világi épületei, emlékművei a római kor, a Magyar Királyság, az Erdélyi Fejedelemség, a Habsburg Birodalom, az Osztrák-Magyar Monarchia és az I. világháború utáni Románia kulturális megvalósításai. 1990 előtt többnyire a román történelemhez kapcsolódó emlékhelyek, műemlékek látogatása valósulhatott meg. Az 1918. december 1.-i gyulafehérvári történelmi esemény emlékére 1991-ban alapított egyetem használja a vár területén levő épületek egy részét. A 2013-2015 között az Európai Unió támogatásával helyreállított kulturális értékek integrálódtak a turisztikai kínálatba, szemléletesen ismertetik a város történelmének Habsburg időszakát. Több évszázad egyházi, történelmi, építészeti értékeit őrzi az 1009-ben alapított Erdélyi római katolikus püspökség székesegyháza, Erdély Pantheonja. Napjaikban nem látogatható a várban található Református akadémia épülete, a felbecsülhetetlen értékű Batthyaneum könyvtár, valamint a 10. századi templom maradványai. Látogathatóvá tételük jelentősen növelné a város és a térség turisztikai adottságait, lehetőségeit. LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - JOUR AU - Pecsmány, Péter AU - Hegedűs, András AU - Vágó, János TI - DEM-based directional statistical examination of linear features: the case study in Bükk Mountains (NE Hungary) JF - ACTA MONTANISTICA SLOVACA J2 - ACTA MONTAN SLOVACA VL - 4 PY - 2022 IS - 27 SP - 1078 EP - 1088 PG - 11 SN - 1335-1788 DO - 10.46544/AMS.v27i4.19 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/33650871 ID - 33650871 AB - Analysis of linear features such as faults, valleys, interfluves, and escarpments is a commonly used method in structural morphologic and structural geologic research. The aim of our study was to investigate the relationship between the linear features by directional statistical analysis, and we also examined the applicability of this method in a research area with a complex geological structure. The study area was the Bükk Mountains (NE Hungary) and its two catchment areas. The analysed features (drainage network, lineaments and dominant aspect) were derived from a DEM.As a result of the research, we found that in the Sajó catchment, the direction of lineaments does not coincide with the direction of the valleys and structural elements, nor the dominant aspect, while in the Tisza watershed, the orientation of the main structural features notably differs from the direction of the other 3 feature sets. In our opinion, this finding can be explained in three possible ways. The first possibility is that the applied method does not provide reliable results in a geologically complex area. The second explanation is that regional structural processes may affect drainage network evolution and the dominant aspect. The other explanation is that there may have been unknown structural elements in the research area, which affect the recent geomorphological settings and processes. The results draw attention to the fact that besides the unmapped faults, there might be other factors affecting geomorphological processes (e.g., resistance to denudation of different rock types, microclimate), which have not been taken into account so far. The research was based only on directional statistical examinations; further geological and geophysical analyses are required to prove the existence of these hypothetical morphotectonic features. LA - English DB - MTMT ER - TY - JOUR AU - Dobos, Endre TI - A talajok és a talajdegradáció szerepe a szélsőséges vízgazdálkodási helyzetek kialakulásában JF - VÍZÜGYI KÖZLEMÉNYEK J2 - VÍZÜGYI KÖZLEMÉNYEK VL - 104 PY - 2022 IS - 3 SP - 131 EP - 148 PG - 18 SN - 0042-7616 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/33605690 ID - 33605690 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - JOUR AU - Gyenizse, Péter AU - Soltész, Emese AU - Lóczy, Dénes AU - Kovács, János AU - Nagyváradi, László AU - Elekes, Tibor AU - Gyenizse-Nagy, Sára AU - Németh, Gergő AU - Halmai, Ákos TI - Light Pollution Mapping in Pecs City with the Help of SQM-L and VIIRS DNB. The Effect of Public Luminaire Replacements on the Sky Background of the Urban Sky JF - GEOGRAPHICA PANNONICA J2 - GEOGRAPHICA PANNONICA VL - 26 PY - 2022 IS - 4 SP - 334 EP - 344 PG - 11 SN - 0354-8724 DO - 10.5937/gp26-39526 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/33568387 ID - 33568387 AB - Recently light pollution has been one of the most dynamically increasing form of environmental pollution. Light, if it arrives at the wrong place, time, quantity and quality, is harmful to human health and the physical environment-not to mention that it is a mere waste of energy. The brightness of the sky above Pécs was measured by SQM-L instruments in 2011 and 2019. Maps of the different neighbourhoods with different levels of light pollution have been prepared. In addition, special VIIRS day/night band satellite images were also analysed using QGIS software. Our investigations coincided with the modernization of street lighting in the city. The impact of LED illuminators installed along main roads in Pécs was observed locally. LA - English DB - MTMT ER - TY - JOUR AU - Csorba, Ádám AU - Jones, A AU - Szegi, Tamás András AU - Dobos, Endre AU - Csákiné Michéli, Erika TI - The diagnostic continua of the soils of Europe JF - HUNGARIAN GEOGRAPHICAL BULLETIN (2009-) J2 - HUNG GEOGR BULL (2009-) VL - 71 PY - 2022 IS - 4 SP - 313 EP - 323 PG - 11 SN - 2064-5031 DO - 10.15201/hungeobull.71.4.1 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/33400771 ID - 33400771 N1 - Department of Soil Science, Institute of Environmental Sciences, Hungarian University of Agriculture and Life Sciences, Páter Károly u. 1, Gödöllő, H-2100, Hungary European Commission, Joint Research Centre (JRC), Lombardy, Ispra, Italy Institute of Geography and Geoinformatics, University of Miskolc, Egyetemváros, Miskolc, H-3515, Hungary Export Date: 31 January 2024 Correspondence Address: Csorba, Á.; Department of Soil Science, Páter Károly u. 1, Hungary; email: csorba.adam@uni-mate.hu AB - Diagnostic horizons, properties and materials are commonly applied building units of national and international soil classification systems. The presence, depth or absence of diagnostic information supports the process of objective soil classification, such as the World Reference Base (WRB). While the diagnostic units and associated descriptive qualifiers convey information that reflect pedogenesis, they also indicate important, and often complex properties that are related to soil fertility and other soil functions. The spatial extent or the continuum of diagnostic information is often different from the spatial extent of the mapping units in general soil maps (mostly reflecting soil types). This paper presents the spatial distribution of selected diagnostic units and qualifiers for the European Union and describes their significance for key soil functions. The derivation of selected diagnostics was performed based on the information provided in the European Soil Database and by taking into consideration the definitions, rules and allocation procedure of soils to the appropriate Reference Soil Group (RSG) defined by the WRB key. The definition of the presence/absence of the diagnostic units were performed by extracting information related to the first level of the WRB classification and to the qualifiers provided by the ESDB on the Soil Taxonomic Units (STU) level. The areal percentage of the STUs (thus, the derived diagnostics) within Soil Mapping Units (SMUs) was calculated and was visualized on separate maps. The study demonstrated the importance of the spatial information that the diagnostic elements convey, especially related to soil functions. LA - English DB - MTMT ER - TY - JOUR AU - Kolozsvári, István AU - Szerényi, Szilárd AU - Molnár, Ferenc AU - Kohut, Erzsébet TI - Factors influencing habitat choice of bird species: a comparison of a natural and an artificial wetland JF - GEO & BIO J2 - GEO & BIO VL - 22 PY - 2022 SP - 129 EP - 143 PG - 15 SN - 2617-6157 DO - 10.15407/gb2210 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/33392554 ID - 33392554 LA - English DB - MTMT ER - TY - CHAP AU - Dobos, Endre AU - Csoma, Zoltán AU - Molnár, Ferenc ED - Molnár, József ED - Papp, Géza TI - A Kárpát-medence talajai T2 - A Kárpát-medence földrajza PB - II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola CY - Budapest CY - Beregszász SN - 9786158183444 PY - 2022 SP - 137 EP - 158 PG - 22 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/33373366 ID - 33373366 LA - Hungarian DB - MTMT ER -