TY - CHAP AU - Sági, Judit AU - Tóth, Lilla ED - Radványi, Tamás TI - Városok és önkormányzatok: központi kormányzat és spontán szerveződések itthon, a nagyvilágban T2 - Üzlet és tudomány: Dolgozatok a BGF Pénzügyi és Számviteli Kara tudományos műhelyéből PB - Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) CY - Budapest SN - 9789637167089 PY - 2008 SP - 71 EP - 79 PG - 8 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/2713261 ID - 2713261 AB - Témánk egy sor akut és nagyon is aktuális probléma körül forog, melyhez a hazai szakma színe-java próbált már egy kicsit hozzátenni, de a város - regionalizmus - önkormányzatiság immáron örökösnek tűnő harcára egyelőre a gyakorlatban is követendő minta még nem született. A hazai helyzetet némiképp finomítja az a tudat, hogy egész Európában nem alakult még ki egységes koncepció. Ha körbenézünk magunk körül, a világra a globalizáció, a nemzetközi kereskedelem kiterjedtsége és a multinacionális vállalatok nagy mértékű befolyása jellemző. E tényezők mellett a gazdaság piaci szereplői között foglalnak helyet a nagyvárosok, melyeket a világméretű gazdasági verseny felértékelt, a termelés színtereivé váltan gazdasági erejüket, méreteiket kihasználva próbálnak versenyképesek maradni. Hatalmas, összefüggő térségek ezek, kiterjedt agglomerációkkal. A regionalizmus esetében a versenyképességről beszélni már nem ilyen egyszerű. Egyes újkori elméletek tagadják, hogy egy térség esetében értelmezhető a versenyképesség, míg mások abszolutizálják a kettő közötti kapcsolatot. Összefüggéseit tekintve az evolucionalista közgazdaságtan nézetei állnak a szerzők ízléséhez legközelebb. Ebből a tőből fakadhat a város önmagával és környezetével való harmonizációja, akár a jól kiépített infrastruktúrákat, az élhetőbb környezetet vagy éppen –mint előadásunkban is kitérünk néhány szó erejéig- a városi veteményeseket helyezzük nagyító alá. Versenyképesség alatt a legegyszerűbb megfogalmazásban a tartós gazdasági fejlődés képességét értjük, mindezt egy vállalat, város, vagy legyen az egy térség csupán pénzzel és eszközökkel képtelen elérni. Minden fejlődés mögött ott van az ember, aki, ha jó szakember és szorult belé némi morális és etikai érzék, tudásával, tapasztalatával képes bármilyen problémával szembenézni. A városok pedig köztudottan – költői megfogalmazással élve – a találkozások kitüntetett színterei, ahol a jó szakemberek igen nagy számban fellelhetőek. Ahol az ilyen mértékű tudás koncentrálódik, ott jelen van a high-tech ipar, növekednek a jövedelmek és egy empatikusabb élettér alakulhat ki. Az előadás kitüntetett figyelmet fordít az önkormányzatok formális és informális csatornáinak meglétére vagy éppen meg nem létére. Itt gyakorlatilag a hagyományos bürokratikus-adminisztratív közigazgatás és a kreatív városrégió-kormányzás koncepciója kerül egymással összehasonlításra. A hazai helyzet értelmezése pedig lehetetlen az európai példák megemlítése nélkül. Európa szívében élünk, és nem alkotunk külön testet tőle, s az így kialakult kontrasztok felmérése csupán egy hosszú tanulási folyamat első lépése. LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - JOUR AU - Sági, Judit TI - Lebegő vagy rögzített devizaárfolyam-rendszerek JF - EU WORKING PAPERS J2 - EU WORKING PAPERS VL - 11 PY - 2008 IS - 1 SP - 45 EP - 48 PG - 4 SN - 1418-6241 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/1653865 ID - 1653865 N1 - MatarkaID=1302519 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - BOOK AU - Sági, Judit TI - Banktan ET - 0 PB - Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. CY - Budapest PY - 2007 SP - 352 SN - 9789636382353 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/1653767 ID - 1653767 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - BOOK AU - Járosi, Péter AU - Madár, Péter AU - Sági, Judit AU - Schepp, Zoltán AU - Sóvágó, Lajos AU - Szabó, Zoltán AU - Szebellédi, István AU - Zeller, Gyula ED - Szebellédi, István TI - Pénzügyek alapjai ET - 0 PB - Unió Kiadó CY - Budapest PY - 2007 SP - 332 SN - 9789633885024 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/1425922 ID - 1425922 N1 - 278.o. bibl. LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - THES AU - Sági, Judit TI - Az Euroövezet és a monetáris politika hatásossága rögzített árfolyamrendszerekben. Agrárágazati példákon keresztül TS - Agrárágazati példákon keresztül PY - 2006 SP - 148 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/1653782 ID - 1653782 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - CHAP AU - Sági, Judit AU - Novák, Zsuzsanna AU - Farkasné Fekete, Mária ED - Kovačević, V ED - Jovanovac, S TI - Inflation rates, the convergence of food prices within new EU members T2 - Proceedings of XLth Croatian Symposium on Agriculture PB - Univerzitet u Beogradu, Poljoprivredni Fakultet CY - Opatija SN - 9536331314 PY - 2005 SP - 117 EP - 118 PG - 2 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/32498024 ID - 32498024 LA - English DB - MTMT ER - TY - CONF AU - Sági, Judit ED - Majoros, Pál TI - Árfolyam-konvergencia, ERM-II. tagság T2 - BGF Tudományos Évkönyv 2004 PB - Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) C1 - Budapest T3 - BGF Tudományos Évkönyv, ISSN 1558-8401 PY - 2005 SP - 144 EP - 148 PG - 5 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/2844641 ID - 2844641 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - JOUR AU - Dobák, Péter AU - Sági, Judit TI - Fogyasztási hitelek: növekvő eladósodottság? JF - HITELINTÉZETI SZEMLE J2 - HITELINT SZLE VL - 4 PY - 2005 IS - 1 SP - 1 EP - 27 PG - 27 SN - 1588-6883 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/1653867 ID - 1653867 N1 - MatarkaID=287119 LA - Hungarian DB - MTMT ER - TY - JOUR AU - Korom, Erik AU - Sági, Judit TI - Measures on competitiveness in agriculture JF - JOURNAL OF CENTRAL EUROPEAN AGRICULTURE J2 - J CENT EUR AGRIC VL - 6 PY - 2005 IS - 3 SP - 375 EP - 380 PG - 6 SN - 1332-9049 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/1653746 ID - 1653746 LA - English DB - MTMT ER - TY - CONF AU - Sági, Judit AU - Farkasné Fekete, Mária TI - Inflation Targeting - A Way to Monetary Stability? T2 - International conference on Business, Management and Economics PB - Yasar University C1 - Izmir PY - 2005 SP - 1 EP - 16 PG - 16 UR - https://m2.mtmt.hu/api/publication/1157575 ID - 1157575 N1 - CD kiadvány http://www.yasar.edu.tr LA - English DB - MTMT ER -