@inbook{MTMT:2713261, title = {Városok és önkormányzatok: központi kormányzat és spontán szerveződések itthon, a nagyvilágban}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/2713261}, author = {Sági, Judit and Tóth, Lilla}, booktitle = {Üzlet és tudomány: Dolgozatok a BGF Pénzügyi és Számviteli Kara tudományos műhelyéből}, unique-id = {2713261}, abstract = {Témánk egy sor akut és nagyon is aktuális probléma körül forog, melyhez a hazai szakma színe-java próbált már egy kicsit hozzátenni, de a város - regionalizmus - önkormányzatiság immáron örökösnek tűnő harcára egyelőre a gyakorlatban is követendő minta még nem született. A hazai helyzetet némiképp finomítja az a tudat, hogy egész Európában nem alakult még ki egységes koncepció. Ha körbenézünk magunk körül, a világra a globalizáció, a nemzetközi kereskedelem kiterjedtsége és a multinacionális vállalatok nagy mértékű befolyása jellemző. E tényezők mellett a gazdaság piaci szereplői között foglalnak helyet a nagyvárosok, melyeket a világméretű gazdasági verseny felértékelt, a termelés színtereivé váltan gazdasági erejüket, méreteiket kihasználva próbálnak versenyképesek maradni. Hatalmas, összefüggő térségek ezek, kiterjedt agglomerációkkal. A regionalizmus esetében a versenyképességről beszélni már nem ilyen egyszerű. Egyes újkori elméletek tagadják, hogy egy térség esetében értelmezhető a versenyképesség, míg mások abszolutizálják a kettő közötti kapcsolatot. Összefüggéseit tekintve az evolucionalista közgazdaságtan nézetei állnak a szerzők ízléséhez legközelebb. Ebből a tőből fakadhat a város önmagával és környezetével való harmonizációja, akár a jól kiépített infrastruktúrákat, az élhetőbb környezetet vagy éppen –mint előadásunkban is kitérünk néhány szó erejéig- a városi veteményeseket helyezzük nagyító alá. Versenyképesség alatt a legegyszerűbb megfogalmazásban a tartós gazdasági fejlődés képességét értjük, mindezt egy vállalat, város, vagy legyen az egy térség csupán pénzzel és eszközökkel képtelen elérni. Minden fejlődés mögött ott van az ember, aki, ha jó szakember és szorult belé némi morális és etikai érzék, tudásával, tapasztalatával képes bármilyen problémával szembenézni. A városok pedig köztudottan – költői megfogalmazással élve – a találkozások kitüntetett színterei, ahol a jó szakemberek igen nagy számban fellelhetőek. Ahol az ilyen mértékű tudás koncentrálódik, ott jelen van a high-tech ipar, növekednek a jövedelmek és egy empatikusabb élettér alakulhat ki. Az előadás kitüntetett figyelmet fordít az önkormányzatok formális és informális csatornáinak meglétére vagy éppen meg nem létére. Itt gyakorlatilag a hagyományos bürokratikus-adminisztratív közigazgatás és a kreatív városrégió-kormányzás koncepciója kerül egymással összehasonlításra. A hazai helyzet értelmezése pedig lehetetlen az európai példák megemlítése nélkül. Európa szívében élünk, és nem alkotunk külön testet tőle, s az így kialakult kontrasztok felmérése csupán egy hosszú tanulási folyamat első lépése.}, year = {2008}, pages = {71-79}, orcid-numbers = {Sági, Judit/0000-0003-4197-3530} } @article{MTMT:1653865, title = {Lebegő vagy rögzített devizaárfolyam-rendszerek}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/1653865}, author = {Sági, Judit}, journal-iso = {EU WORKING PAPERS}, journal = {EU WORKING PAPERS}, volume = {11}, unique-id = {1653865}, issn = {1418-6241}, year = {2008}, eissn = {2061-103X}, pages = {45-48}, orcid-numbers = {Sági, Judit/0000-0003-4197-3530} } @book{MTMT:1653767, title = {Banktan}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/1653767}, isbn = {9789636382353}, author = {Sági, Judit}, publisher = {Saldo Zrt.}, unique-id = {1653767}, year = {2007}, orcid-numbers = {Sági, Judit/0000-0003-4197-3530} } @book{MTMT:1425922, title = {Pénzügyek alapjai}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/1425922}, isbn = {9789633885024}, author = {Járosi, Péter and Madár, Péter and Sági, Judit and Schepp, Zoltán and Sóvágó, Lajos and Szabó, Zoltán and Szebellédi, István and Zeller, Gyula}, editor = {Szebellédi, István}, publisher = {Unió Lap- és Könyvkiadó}, unique-id = {1425922}, year = {2007}, orcid-numbers = {Sági, Judit/0000-0003-4197-3530; Szabó, Zoltán/0000-0003-2874-8072} } @mastersthesis{MTMT:1653782, title = {Az Euroövezet és a monetáris politika hatásossága rögzített árfolyamrendszerekben. Agrárágazati példákon keresztül}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/1653782}, author = {Sági, Judit}, unique-id = {1653782}, year = {2006}, orcid-numbers = {Sági, Judit/0000-0003-4197-3530} } @inproceedings{MTMT:32498024, title = {Inflation rates, the convergence of food prices within new EU members}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/32498024}, author = {Sági, Judit and Novák, Zsuzsanna and Farkasné Fekete, Mária}, booktitle = {Proceedings of XLth Croatian Symposium on Agriculture}, unique-id = {32498024}, year = {2005}, pages = {117-118}, orcid-numbers = {Sági, Judit/0000-0003-4197-3530; Novák, Zsuzsanna/0000-0002-4785-0411} } @CONFERENCE{MTMT:2844641, title = {Árfolyam-konvergencia, ERM-II. tagság}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/2844641}, author = {Sági, Judit}, booktitle = {BGF Tudományos Évkönyv 2004}, unique-id = {2844641}, year = {2005}, pages = {144-148}, orcid-numbers = {Sági, Judit/0000-0003-4197-3530} } @article{MTMT:1653867, title = {Fogyasztási hitelek: növekvő eladósodottság?}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/1653867}, author = {Dobák, Péter and Sági, Judit}, journal-iso = {HITELINT SZLE}, journal = {HITELINTÉZETI SZEMLE}, volume = {4}, unique-id = {1653867}, issn = {1588-6883}, year = {2005}, eissn = {2416-3201}, pages = {1-27}, orcid-numbers = {Sági, Judit/0000-0003-4197-3530} } @article{MTMT:1653746, title = {Measures on competitiveness in agriculture}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/1653746}, author = {Korom, Erik and Sági, Judit}, journal-iso = {J CENT EUR AGRIC}, journal = {JOURNAL OF CENTRAL EUROPEAN AGRICULTURE}, volume = {6}, unique-id = {1653746}, issn = {1332-9049}, year = {2005}, eissn = {1332-9049}, pages = {375-380}, orcid-numbers = {Sági, Judit/0000-0003-4197-3530} } @CONFERENCE{MTMT:1157575, title = {Inflation Targeting - A Way to Monetary Stability?}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/1157575}, author = {Sági, Judit and Farkasné Fekete, Mária}, booktitle = {International conference on Business, Management and Economics}, unique-id = {1157575}, year = {2005}, pages = {1-16}, orcid-numbers = {Sági, Judit/0000-0003-4197-3530} }