@book{MTMT:34084063, title = {László királytól Szent Lászlóig}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/34084063}, isbn = {9786156117724}, doi = {10.53644/MKI.LKSZL.2023}, editor = {Kovács, Attila and Tóth, Anna Judit}, publisher = {Magyarságkutató Intézet}, unique-id = {34084063}, abstract = {A Magyarságkutató Intézet kutatói és a meghívott előadók Szent László király és öröksége címmel megrendezett tudományos konferencián összegezték a Szent László lovagkirály zarándokút intézményes kereteinek megteremtése című programhoz kapcsolódva végzett tudományos kutatásaikat. Jelen kötet ezek eredményeit tárja a nyilvánosság elé. A kötet első nagy egységében az egyes tanulmányok történeti horizontja megmarad a középkorban, bemutatva a szent király alakja körül formálódó kultusz korai lenyomatait: a Szent László-legendát megörökítő középkori falfreskókat, a szóbeli és írott hagyomány legkorábbi megragadható rétegeit. Más írásokban a király mint dinasztiájának kiemelkedő tagja jelenik meg: az Árpád-ház szentje, egy szent leány apja, s olyan személy, akinek immár a genetikai öröksége is vizsgálható, és segítséget nyújthat a fizikai maradványok, ereklyék azonosításában, meghatározásában. A kötet tanulmányainak második része Szent László modern kori emlékezetével foglalkozik. Nagy királyunk alakja mindig is fontos helyet töltött be népünk emlékezetében, alakja életteli maradt, és minden kor megkereste, megalkotta a király azon képét, amelyet leginkább magáénak érzett. Szent László alakjának más-más vetületei rajzolódnak ki, amikor a XIX. vagy a XX. század újságcikkeit olvassuk, vagy egy-egy magyarországi terület templomi ábrázolásait, kegytárgyait figyeljük meg, s mindenekelőtt jelen van a néphagyomány szóbeli világában.}, year = {2023}, orcid-numbers = {Tóth, Anna Judit/0000-0002-0396-6658} } @inbook{MTMT:33598064, title = {Early royal power in the Carpathian Basin and some interesting connections}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/33598064}, author = {Kovács, Attila}, booktitle = {Kings and Saints}, doi = {10.53644/MKI.KAS.2022.193}, unique-id = {33598064}, abstract = {It is common knowledge that the victory over Koppány brought about the establishment of the Hungarian Christian kingdom, which also finalised the cultural direction change of the Carpathian basin that played a key role in the region. The power setting in which the Hungarian elite found itself – headed by its ruling clan – was a structure already in a hegemonistic situation in Europe, and Christianity was an inevitable part of it. However, this power model underwent a significant change by the time it reached the Vistula-Carpathians line, and from the collapse of the Western Roman Empire until the turn of the millennium.}, year = {2022}, pages = {193-206} } @book{MTMT:33597983, title = {Kings and Saints. The Age of the Árpáds}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/33597983}, isbn = {9786156117656}, doi = {10.53644/MKI.KAS.2022}, editor = {Horváth, Ciprian and Horváth-Lugossy, Gábor and Kovács, Attila and Makoldi, Miklós Zsombor and Teiszler, Éva and Vizi, László Tamás}, publisher = {Magyarságkutató Intézet; Szent István Király Múzeum}, unique-id = {33597983}, abstract = {The exhibition entitled Kings and Saints – The Age of the Árpáds opened in Hungary’s historical sacred capital, the coronation town of the kings of the House of Árpád, on 18 March 2022. The archaeological artifacts and historical documents on display at the exhibition reveal the history of the Hungarians from Árpád’s arrival in the Carpathian Basin to the extinction of the House of Árpád upon the death of András III in 1301. The exhibition presents the history and material culture of a ruling family which – having arrived as an equestrian people of the steppe and later making Christianity a state religion – gave the world not only an apostolic king but also the highest number of saints from one family, and ruled the Carpathian Basin with a very strong hand for four hundred years, influencing almost all of Europe through its extensive dynastic connections.}, year = {2022}, orcid-numbers = {Teiszler, Éva/0000-0002-2077-4308; Vizi, László Tamás/0000-0003-2623-131X} } @article{MTMT:33590231, title = {A kazár és a magyar törzsszervezet összevetése. A szakrális és a kettős uralmi rendszer kérdésének új megközelítése}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/33590231}, author = {Kovács, Attila}, journal-iso = {AETAS}, journal = {AETAS: TÖRTÉNETTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT}, volume = {37}, unique-id = {33590231}, issn = {0237-7934}, year = {2022}, pages = {75-86} } @inbook{MTMT:33137853, title = {A korai királyi hatalom a Kárpát-medencében és néhány érdekes összefüggése}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/33137853}, author = {Kovács, Attila}, booktitle = {Királyok és Szentek}, doi = {10.53644/MKI.KSZ.2022.181}, unique-id = {33137853}, abstract = {Köztudott, hogy a Koppány fölötti győzelem elhozta a magyar keresztény királyság megteremtését, ami a térségben kulcsszerepet játszó Kárpát-medence kulturális irányváltását is véglegessé tette. Az a hatalmi közeg, amelybe a magyar elit került – élén az uralkodó nemzetségével – egy Európában már hegemón helyzetbe került struktúrát jelentett, amelynek megkerülhetetlen része volt a kereszténység. Ez a hatalmi modell viszont jelentős változáson ment keresztül, mire elérte térben a Visztula–Kárpátok vonalat, időben pedig a Nyugatrómai Birodalom összeomlásától eljutott az ezredfordulóig.}, keywords = {Magyar Királyság; Árpád-kor}, year = {2022}, pages = {181-194} } @misc{MTMT:33122305, title = {A Brenta menti csata}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/33122305}, author = {Kovács, Attila}, unique-id = {33122305}, year = {2022} } @misc{MTMT:33105467, title = {II. András (hosszú élet, hosszú uralkodás)}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/33105467}, author = {Kovács, Attila}, unique-id = {33105467}, year = {2022} } @misc{MTMT:33091833, title = {I. Béla (1060-1063)}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/33091833}, author = {Kovács, Attila}, unique-id = {33091833}, year = {2022} } @book{MTMT:33086085, title = {Királyok és Szentek. Az Árpádok kora}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/33086085}, isbn = {9786156117625}, doi = {10.53644/mki.ksz.2022}, editor = {Horváth, Ciprian and Horváth-Lugossy, Gábor and Kovács, Attila and Makoldi, Miklós Zsombor and Teiszler, Éva and Vizi, László Tamás}, publisher = {Magyarságkutató Intézet}, unique-id = {33086085}, abstract = {„A Királyok és Szentek – Az Árpádok kora című kiállítás nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy bemutassa Árpád-házi uralkodóink és szentjeink életét, legendáikat, örökségüket és a kort, amelyben éltek. [...] Múltunk, jelenünk és jövőnk összekötő eleme, identitásunk szerves része az Árpád-ház, amely az alapját képezi mindannak, amit ma magyarnak nevezünk. [...] A keresztény magyar államot, amely kiállta az idők próbáját, legnagyobb Árpád-házi uralkodónk, Szent István hozta létre. [...] Örökségét a Szent Királyok nemzetsége, későbbi nevén az új Árpád-ház, meg- őrizte, gyarapította, tovább örökítette. [...] A magyarság történelme során hosszú és rögös utat járt be. Az elmúlt évszázadok során a magyarnál számában jóval nagyobb nemzetek tűntek el, veszítették el országukat, nemzeti identitásukat, kultúrájukat, nyelvüket. Az Árpád-házi uralkodóink, szent királyaink művének köszönhető, hogy a magyarság megőrizte hitét, hagyományait, és egy évezreddel később még mindig erős államot és nemzetet alkotva, hagyományaira büszkén él a Kárpát-medencében. [...] Jelen kötet érdekfeszítő, hasznos olvasmány lehet nemcsak a tudományos kutatók, hanem a korszak iránt érdeklődők számára is.” Prof. Dr. Kásler Miklós}, year = {2022}, orcid-numbers = {Teiszler, Éva/0000-0002-2077-4308; Vizi, László Tamás/0000-0003-2623-131X} } @misc{MTMT:32699014, title = {Könyves Kálmán, a művelt egyházfiból lett király}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/32699014}, author = {Kovács, Attila}, unique-id = {32699014}, year = {2022} }