@{MTMT:36147246, title = {Tóth Péter 60 éves születésnapi hangverseny. 60. születésnapja apropóján meglepetéskoncertet dr. Tóth Péter érdemes művész, Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas zeneszerző tiszteletére a Budapest Music Centerben}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/36147246}, unique-id = {36147246}, abstract = {Április 11-én töltötte be 60. életévét dr. Tóth Péter. Korunk ünnepelt zeneszerzője – aki első jelentős sikerét Kecskeméten érte el: Kis szvitje az 1992-ben, a Magyar Kodály Társaság és a Katona József Társaság által névadójuk emlékezetére és tiszteletére meghirdetett zeneszerzőverseny 3. díját nyerte el – tiszteletére péntek este meglepetéskoncertet szerveztek. A Budapest Music Centerben megtartott ünnepi alkalom emelkedett hangulatban, ugyanakkor derűs percekkel kezdődött. A BMC széksoraiban helyet foglalók csendesen, visszafogott, halk beszélgetés közben várták a program kezdetét, de amikor a terem hátsó bejáratánál felesége kíséretében megjelent az ünnepelt, kirobbant az őt köszöntő tapsvihar. A hangos ováció után a szemmel láthatóan meglepett komponista a megfelelő szavakat keresve így szólt a megjelentekhez: „Nagyon kedvesek vagytok. Nem tudom, hogy ki találta ki ezt az egészet, de hihetetlenül meg vagyok hatódva, csak próbálom ezt leplezni. Remélem, hogy rendes koncert lesz azért. Szóval, megpróbálok magamhoz térni. Nagyon szépen köszönöm, érezzétek jól magatokat!”}, year = {2025}, orcid-numbers = {Szabó, Ferenc/0000-0001-5271-2454; Farkas, Erzsébet/0000-0001-7953-511X} } @{MTMT:36147231, title = {Tavaszi Hangverseny. Tatabánya Város Fúvószenekarának Tavaszi hangversenye}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/36147231}, unique-id = {36147231}, abstract = {TAVASZI KONCERT - Vendégkarmester: Dr Danny Galyen (US) Tatabánya Város Fúvószenekara TAVASZI HANGVERSENY Vendégkarmester: Dr Danny Galyen az Észak-Iowai Egyetem zenekarainak igazgatója Vezényel: Szabó Ferenc és Szicsó István Julius Fucik: Triglav induló Ralph Vaughan Williams: Angol népdalszit Steven Reineke: The Witch and the Saint Robert W. Smitsh: Into the Storm Pierre Laplante: Prairie song Kevin M. Walczyk: CHILDREN'S FOLKSONG SUITE John Zdechlik: Chorale and shaker dance J.P.Sousa: Sabre and spurs}, year = {2025}, orcid-numbers = {Szabó, Ferenc/0000-0001-5271-2454} } @{MTMT:36147224, title = {A Győr Symphonic Band tanévzáró koncertje. A Győr Symphonic Band tanévzáró hangversenye a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/36147224}, unique-id = {36147224}, abstract = {Az együttes vendégkarmestere ezen a napon Dr. Danny Galyen volt aki az Észak-Iowai Egyetem zenekari igazgatója, nemzetközileg elismert fúvószenekari karmester. A műsorban a kortárs amerikai és európai műveken túl egy unikális Dél-Koreai darab is felcsendült. Jan van der Roost: Et in Terra Pax David Maslanka: Give Us This Day (Add meg nekünk ma) Hidas Frigyes: Kettősverseny oboára, fagottra és fúvósegyüttesre Park Da-Eun: Tamna Fantasy (2024) Julie Giroux: To the Bells of Berlin Cathedral (A berlini székesegyház harangjaihoz) James M. David: Urban Light (2021) Közreműködtek: Barkó Fruzsina - oboa Kardos Fanni - fagott Vezényeltek: Dr. Danny Galyen - a University of Northern-Iowa (USA) egyetemi tanára Szabó Ferenc - a Széchenyi István Egyetem művésztanára}, year = {2025}, orcid-numbers = {Szabó, Ferenc/0000-0001-5271-2454} } @{MTMT:36147217, title = {A Zeneakadémia együttesei A Zeneakadémia Koncertfúvós Zenekara (tavaszi hangverseny)}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/36147217}, author = {Thomas, Kornél and Romhányi, Áron}, unique-id = {36147217}, abstract = {A Zeneakadémia fúvós hallgatói már a 2023/24-es tanévben is bizonyították két hangversenyükkel, hogy a fúvósegyüttes jócskán túllépett múltbéli szerepén, és nemcsak mint katonazenekar vagy vásári felvonulások színesítésére szolgálhat, hanem hangversenytermi formációként is egyedülálló lehet. Míg az elmúlt évben főként klasszikus művek átiratait szólaltatták meg, az idei koncertévadban korunk zenéjére esik a fókusz. Tavaszi estjüket Romhányi Áron Az emberi iránytű című darabja nyitja meg, mely négy alapérzelmet (félelem, düh, öröm és szomorúság) négy „emberi égtájként” dolgoz fel, majd Szendőfi Péter háromtételes kettősversenyében a klasszikus ütőhangszerek és a jazzben alkalmazott dobfelszerelés kapják a főszerepet, a régi és új kontrasztját zenei és instrumentális eszközökkel kifejezve. A drágakő sokoldalúságát ábrázolja Thomas Kornél klarinétszólós művében.}, year = {2025}, orcid-numbers = {Szabó, Ferenc/0000-0001-5271-2454} } @{MTMT:36147204, title = {A Mai Magyar Zene Napjai. a Győr Symphonic Band magyar kortárszenei hangversenye}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/36147204}, author = {Mátyássy, Szabolcs and Burkali, Theodor and Tóth, Péter}, unique-id = {36147204}, abstract = {"A Mai Magyar Zene Napjai" - Múlt és jelen - a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával A Győr Symphonic Band hangversenye Helyszín: Egyetemi Hangversenyterem - győri Zsinagóga (9025 - Győr, Kossuth u. 5.) Időpont: 2025. március 19., 18:00 Műsor: Szőnyi Erzsébet: Intermezzo (hangszerelte Szűcs Krisztián) vezényel: Szabó Ferenc Ujj Viktor Géza: Két zenekari prelűd (hangszerelte Szűcs Krisztián) vezényel: Szebik Máté Ujj Viktor Géza: Scherzo Interotto per orchestra da fiato (hangszerelte Tóth Máté) vezényel: Szabó Ferenc Farkas Antal: Két falusi zsánerkép (hangszerelte Tóth Máté) vezényel: Bokor Patrik Farkas Antal: Spirituálé (hangszerelte Sárvári József) vezényel: Szellinger Tamás Burkali Theodor: Musikugel (Eine Ode an die Mozartkugel für Blasorchester) vezényel: Szabó Ferenc ⁓ ⁓ ⁓ Szünet ⁓ ⁓ ⁓ Laczó Zoltán Vince: Jubileumi Fantázia vezényel: Nemes Máté Mátyássy Szabolcs: Bipoláris Etűdök ‒ III., IV., V. vezényel: Szabó Ferenc Tóth Péter: Pompeii (Hommage á Frigyes Hidas) vezényel: Szabó Ferenc}, year = {2025}, orcid-numbers = {Szabó, Ferenc/0000-0001-5271-2454} } @{MTMT:36096607, title = {Kortárs Zenei estek. Magyar Zeneszerzők Trombitaversenyei.}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/36096607}, unique-id = {36096607}, year = {2025} } @{MTMT:35748112, title = {A Magyar Kultúra Napja. Komárom Város Ünnepi Műsora Komárom Város Egressy Fúvószenekara és a North Sydney Boys High School vonós és fúvósegyüttese közreműködésével.}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/35748112}, unique-id = {35748112}, abstract = {Műsor: Erkel Ferenc: Himnusz, Erkel Ferenc: Fegyvertánc, Balázs Árpád: Concertino, vez: Szabó Ferenc Jay Bocook: At Dawn They Slept Nathan Daughtrey: Irish Washerwoman Edvard Grieg: Holberg Suite Percy Grainger: Mock Morris vez: Scott Ryan}, year = {2025}, orcid-numbers = {Szabó, Ferenc/0000-0001-5271-2454} } @article{MTMT:35717652, title = {A karmester művészetének elmélete. (2/1. rész)}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/35717652}, author = {Hector, Berlioz}, journal-iso = {PARLANDO}, journal = {PARLANDO: ZENEPEDAGÓGIAI FOLYÓIRAT}, unique-id = {35717652}, issn = {0133-2767}, year = {2025}, eissn = {2063-1979}, pages = {1-21} } @{MTMT:35717552, title = {Liszt Ferenc: Les Preludes, Liszt Ferenc: Á dúr Zongoravereseny, Ligeti György: Román koncert, Bartók Béla: A csodálatos mandarin szvit}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/35717552}, unique-id = {35717552}, year = {2025} } @{MTMT:35680927, title = {Újévi Koncert. Tatabánya Város Fúvószenekarának újévi hangversenye}, url = {https://m2.mtmt.hu/api/publication/35680927}, author = {Szabó, Ferenc and Szicsó, István}, unique-id = {35680927}, abstract = {Hagyományosan, az idén is Tatabánya Város Fúvószenekara adta a vármegyeszékhely első kulturális rendezvényét 2025-ben. Az Újévi koncertnek és másnapi ráadásnak is a Vértes Agorája adott otthont. Újévi koncert a Vértes Agorájában Az Újévi koncert két alkalommal is megtöltötte a Vértes Agorája színháztermét Műsor: Julius Fucik: Gigantic Induló, Thomas Doss: Of castles and legends, Levy Sylvester: Elisabeth (arr. Johan de meij) Gazzani: Santana, Sárvári József: A völgy lovagjai}, year = {2025}, orcid-numbers = {Szabó, Ferenc/0000-0001-5271-2454} }