Dolgozatom tézise szerint a magyar szabadkőművesség két periódusban járult hozzá a
magyarországi modernizációt megalapozó folyamatokhoz: a 18. század utolsó harmadában
és az 1886–1914 közötti időszakban. Befolyásával, szerepével kapcsolatban igen adekvát
a konferenciafelhívás kérdése: a fennállóhoz való kritikai viszonyulás a komfortábilis
rend megzavarását jelenti-e, avagy a megszokott rend instabillá válására adott egyik
lehetséges választ? Ez a konstruktív kritika, utal rá a felhívás, nem pusztán elutasítja,
bírálat tárgyává teszi vagy megtagadja az ó világát, hanem azzal szemben állításokat,
tartalmakat és programokat fogalmaz meg. Amit eddig jónak, igazságosnak, igaznak és
szépnek gondoltunk vagy hittünk, arról kiderül, hogy valójában nem is az: immár más
a jó, az igazságos, az igaz és a szép. Ilyen gondolatok kidolgozásának műhelyei voltak
a szabadkőműves páholyok. A modernizációt mai analitikus fogalomként használom: a
18. századi források újításról, a változtatások szükségességéről szólnak, a 19–20.
század fordulóján leginkább a művészetekkel és társadalomtudományokkal kapcsolatban
használják a modern fogalmát.