Egyre távolabb az integráció belső körétől

Két évtizeddel az Európai Unióba történt belépésünk után még mindig forinttal fizetünk Magyarországon, holott a csatlakozási szerződésünk aláírásakor vállaltuk, hogy amennyiben teljesítjük a maastrichti konvergenciakritériumokat, akkor az eurozóna részévé válunk. 2024-ben sem céldátummal, sem pedig az euró bevezetésére vonatkozó stratégiával nem rendelkezünk, így valószínűsíthető, hogy a 2020-as években sem leszünk részesei a minden bizonnyal további tagokkal bővülő eurózónának. Ebben az előadásban a politikai gazdaságtan megközelítésére építve, arra keressük a választ, hogy vajon miért maradt ki Magyarország a gazdasági integráció egyik legmagasabb szintjének tartott szakpolitikából? A húsz év alatt hol közelebb, hol távolabb kerültünk a konvergenciakritériumok teljesítéséhez, ám eddig egyszer sem volt olyan pillanat, amikor a csatlakozáshoz szükséges politikai akarat és a konvergenciakritériumok teljesülése együttesen megvalósult volna. A magyar lakosság azonban töretlenül európárti, vagyis szívesen cserélné le a forintot euróra. Mindezt tapasztalva nap mint nap felmerül a kérdés, hogy vajon mi áll a kimaradás hátterében? Közgazdasági vagy politikai megfontolások dominálnak-e az euró körül kibontakozó diskurzusokban? Milyen kormányzati és ellenzéki álláspontok azonosíthatók a húsz év alatt? És amennyiben az eurozóna további intézményesülése, és belső körré válása bekövetkezik, akkor mi lehet az a pont, amikor a magyar álláspont megváltozik?