Az élő interpretáció (living history) az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szerepet
kap a múzeumi ismeretközvetítésben, különösen a felnőtt látogatók megszólításában.
A tanulmány az élő interpretáció fogalmát, módszertani sajátosságait és múzeumandragógiai
lehetőségeit vizsgálja, kiemelve a személyes jelenlét, az interaktivitás és az élményszerű
tanulás szerepét. Bemutatja, hogy az élő interpretáció miként járulhat hozzá a múzeumi
tartalmak mélyebb megértéséhez, a látogatói bevonódás növeléséhez, valamint a múzeum
és közönsége közötti párbeszéd erősítéséhez. A tanulmány rámutat arra is, hogy az
élő interpretáció nem önálló műfajként, hanem tudatosan alkalmazott interpretációs
eszközként illeszthető a múzeumandragógiai gyakorlatba.
