A hír nem azonos a valósággal: csupán ábrázolja a valóságot – úgy, ahogy az újságíró
látja.
Talán mindenkit ez foglalkoztat a legjobban: hol húzódik a határ a tájékoztatás és
a félrevezetés között? A szerzők amellett érvelnek, hogy az etikai szabályok követése
az, ami megkülönbözteti a hivatásos újságírást a propagandától, a tájékoztatást a
manipulálástól, a szólásszabadság kiteljesítését a szólásszabadság jogával való visszaéléstől.
A kelet-európai média az 1989–91-es rendszerváltások után gyökeres politikai, gazdasági,
technológiai, tartalmi és szakmai változásokon ment keresztül, és ma is keresi a helyét
– miközben az újságírás a közösségi platformok megjelenése miatt az egész világon
válságos helyzetben van. A szerzők könyvükben az újságírás nyugati eszményeit és
kelet-európai praxisait vizsgálják. Összegzik, rendszerezik és továbbgondolják a szakirodalom
és egyes újságírás-etikai kódexek legfontosabb megállapításait. Felidézik azokat a
demokratikus médiaelméleteket, amelyekből levezethető az újságírók társadalmi szerepe,
és amelyek alapján megfogalmazhatók a jó újságírás szakmai kritériumai. Áttekintik
az általános etika alapjait és az újságírás-etika nyugati társadalmakban bevett normáit.
Leírják az újságírás világszerte tapasztalt válságának okait, és megvizsgálják a kelet-európai
médiarendszerek és újságírói kultúrák sajátos problémáit. Részletesen elemzik a kortárs
média szakmaetikai szempontból különösen aggályos gyakorlatait: a karaktergyilkosságot
és a hamis hírt. Megfogalmaznak olyan szakmaetikai és szakpolitikai javaslatokat is,
amelyek segíthetik Kelet-Európa újságíróit abban, hogy visszanyerjék közönségük megcsappant
bizalmát, és hárítsák a rájuk nehezedő politikai és üzleti nyomást.
