Ön most egy rendhagyó, hallgatói tanulmányokat magában foglaló kötetet tart a kezében,
amelyet – reméljük – még sok hasonló követ majd. A kötet szerzői a Nemzeti Közszolgálati
Egyetemhez tartozó karok (Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar, Rendészettudományi
Kar, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, valamint a Víztudományi Kar) tehetséges
hallgatói, akik a kötetben megjelent tanulmányok témáiban dolgozattal indultak az
Intézményi Tudományos Diákköri Konferencián (ITDK) és Országos Tudományos Diákköri
Konferencián (OTDK), és azokkal a különböző szekciókban (Állam- és Jogtudományi, Had-
és Rendészettudományi, Társadalomtudományi, Műszaki Tudományi) helyezést értek el.A
tudományos diákköri tevékenység, ahogyan azt az Országos Tudományos Diákköri Tanács
is hangsúlyozza, „örök”: aki egyszer megtapasztalja a tudományos kutatómunka szépségeit,
soha nem akarja abbahagyni a kutatást. Ezért tekintjük a tudományos diákkört a doktori
kutatások előszobájának is általában.Hallgatóinknak gratulálunk, önöknek pedig jó
olvasást kívánunk!