A tanulmány az emberi lét válságát és helyreállítását vizsgálja az Ószövetség perspektívájából,
különös tekintettel a szégyen teológiai és antropológiai dimenzióira. Az ember eredeti,
teremtett állapota harmóniát mutatott Istennel, önmagával és környezetével, amit a
bűnbeesés tört meg, ezzel szégyent, rejtőzködést és kapcsolati torzulásokat idézve
elő. A szégyen az Ószövetségben nemcsak személyes érzelemként, hanem kulturális és
közösségi tényezőként is értelmezhető, szoros összefüggésben a becsület fogalmával.
A tanulmány kiemeli a szégyen romboló és építő hatásait, különös tekintettel az önreflexióra
és az Istennel való kapcsolat helyreállítására. Az elemzés ószövetségi szövegek, például
1Móz 3,7 és Ezsd 8,22 részletes értelmezésére alapozva bemutatja, hogyan válhat a
szégyen a lelki növekedés és a közösségi kapcsolatok megújulásának katalizátorává.
| This study explores the crisis and restoration of human existence from the perspective
of the Old Testament, with special focus on the theological and anthropological dimensions
of shame. The original, created state of humanity was characterized by harmony with
God, oneself, and the environment, which was disrupted by sin, resulting in shame,
hiding, and distorted relationships. In the Old Testament, shame is understood not
only as a personal emotion but also as a cultural and communal factor, closely linked
to the concept of honor. The study highlights both the destructive and constructive
effects of shame, particularly in terms of self-reflection and the restoration of
relationship with God. Based on detailed interpretations of Old Testament texts such
as Genesis 3:7 and Ezra 8:22, the paper demonstrates how shame can act as a catalyst
for spiritual growth and the renewal of communal ties.
