Az emberi történelem során először értünk el abba a korba, amikor a
valóság és a fikció közti határok képesek szinte tökéletesen feloldódni, és e határok
átlépésével járó manipulatív visszaélés számos lehetősége kialakíthatja azt a mozgóképes
“újbeszél”-t, aminek a hitelességre törekvő történelmi dokumentumfilm is áldozatává
válhat -
akár szándékolatlanul is, hisz a múlt dokumentumai védtelenek lesznek. Hitelesség
szempontjából mondhatni krízishelyzetben vagyunk, hiszen a hamis fotók és mozgóképek
korszakát éljük, ami természetesen az archív anyagokra is vonatkozik. Ennek ellenére
a
kortárs dokumentumfilm készítők egyre inkább alkalmazzák ezt a technológiát, karaktereket,
arcokat és hangokat helyettesítve, egyfajta hiánypótlásként a narratívájukban. A fő
alkotói
kérdés, hogy küzdelem és ellenállás helyett lehetséges-e az együttműködés alkotó és
AI
között úgy, hogy ne sérüljenek a dokumentumfilmes alapelvek, mint a hitelességre törekvés,
vagy éppen a valóság önmagunkon való átszűrése? Előadásomban kortárs gyakorlati
példákon keresztül keresem a választ.
