Az országok humántőke-állománya, a népesség iskolázottsága és készségei a gazdasági
növekedés és a termelékenység növekedésének egyik fő mozgató rugója. A kérdést könyvtárnyi
irodalom vizsgálja (lásd pl. Hanushek–Woessmann 2023). Ma már az is széles körben
elfogadott, hogy a humán tőke minőségének javítása az egyik legfontosabb követendő
politika, ha a közepes jövedelmű orszá gok ki akarnak kerülni a közepes jövedelem
csapdájából, és hogy nemcsak a felsőoktatás, hanem a készségek és kompetenciák diverzifikáltságának
mértéke is meghatározó (Agénor–Canuto 2015; Agénor 2017). Azokat a készségeket és
kompetenciákat, melyeket a nemzetközi kategorizálás szerinti felső középfokú oktatásban
(ISCED3)1, vagyis a magyar terminológia szerinti középfokú okta tásban lehet megszerezni,
egyre inkább a sikeres munkaerőpiaci belépéshez szükséges minimumkövetelménynek tekintik.
Ez a képzettségi szint szükséges a későbbi továbbtanuláshoz, valamint ahhoz, hogy
az egyén sikeresen vehessen részt egy későbbi életszakaszban munka közbeni képzésben
vagy felnőttkép zésben, hogy alkalmazkodni tudjon a változó munkaerőpiaci követelmények
hez (Brunello–Rocco 2017). A minőségi felsőoktatást pedig létfontosságúnak tekintik,
ha a gazdaságok az egyszerű termelési folyamatokon és termékeken túlmutató értékláncot
kívánnak létrehozni. A felsőfokú végzettségűek iránti kereslet növekedéséhez járult
hozzá a digitalizáció, robotizáció és automatizáció is (Albinowski–Lewandowski 2024).
