Ha fordítói döntésekről beszélünk, akkor feltételezzük, hogy a fordítói munkának olyan
része is van, amely nem döntésekből áll: automatikusan haladhatunk előre, és csak
a „nehéz helyeken” állunk meg dönteni. Ez az üzemmódok között váltogató működés a
fordítási folyamat több klasszikus modelljéből levezethető, és a „nehéz helyek” azonosítása,
megoldási módjaik osztályozása a fordítástudomány kedvenc témái közé tartozik. De
a fordítási munkát ez a lineáris, meg-megzökkenő előrehaladás nem írja le pontosan,
a szöveget – különösen az erősen megmunkált irodalmi szöveget – nem pusztán szavak
és mondatok szekvenciájaként érzékeljük, hanem többdimenziós, belső és külső kapcsolatokban
gazdag, bejárható térségként, teremtett szövegvilágként. Vajon az így tekintett szöveg
felment-e akár
egy pillanatra is a döntések felelőssége alól? Vajon hogyan kell döntenünk, amikor
a forrásszöveg éppen egy döntés elkerülésére utasít bennünket? És mit tegyünk, amikor
arra szólít fel, „tégy, amit akarsz”? A tanulmány ilyen helyzeteket mutat be, példákkal
illusztrálva az elméleti konstrukciókat.
