Az államok történelmük kezdete óta folyamatosan szembesülnek az állami terület és
a határok
védelmének kihívásával, melynek érdekében fegyveres erőket tartanak fenn és speciális
állami
apparátust működtetnek, amelynek feladata a védelem megszervezése és irányítása. A
hon
védelmére irányuló egyéni személyi és vagyoni hozzájárulás kötelezettsége – a hadviselésben
való részvételi kötelezettség – így igen korán szabályozásra, intézményesítésre került.
Míg a
már a hátországot sem kímélő, a pusztítóerő növekedésével bekövetkező változások a
hadviselésben az állampolgároknak a polgári személyek és javak védelmébe való bevonását,
vagyis a polgári védelmi kötelezettség (légoltalmi kötelezettség)3 megszervezését
is
szükségessé tette. A védelmi és biztonsági kötelezettségek jelenleg hatályos alaptörvényi
katalógusa így egy organikus fejlődés következménye, amelynek tartalma az aktuális
biztonsági kihívások és az állam azok kezelésében vállalt szerepe tükrében formálódott.
Jelen tanulmány egyrészt bemutatja az Alaptörvény kilencedik, tizedik, majd tizenkettedik
módosításával, illetve az erre épülő sarkalatos törvényi szabályozási – különösen
a védelmi és
biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvény (a továbbiakban:
Vbö.), valamint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2021. évi CXL. törvény
(a
továbbiakban: Hvt.) jelentette – reformmal bekövetkezett változásokat a védelmi és
biztonsági kötelezettségek szabályozása kapcsán.4 Másrészt rá kíván világítani a jelenleg
hatályos szabályozás néhány további fejlesztési lehetőségére, részben a korábbi szabályozás
és alkotmánybírósági jogértelmezés, részben a reform mögött meghúzódó indokok és érvelés,
részben nemzetközi példák alapján.
