Háttér és célkitűzések: A kutatás központi problémája, hogy az épített környezet percepciója/recepciója
akár jelentősen eltérhet építészek és nem építészek körében. Ennek fontossága abban
áll, hogy a környezet pozitív vagy negatív megítélése nem esztétikai kérdés csupán,
hanem összefügg többek között a térhasználattal a személy–környezet összeillés mentén,
a jólléttel, az identitással, a környezeti stresszel és így tovább. A kutatás célja,
hogy árnyalt képet alkosson az építész-szemléletmódról, az abban jelen lévő szakmaspecifikus
és általános jellemzőkről annak érdekében, hogy a személy–környezet összeillés szempontjából
harmonikusabb állapot lehetőségét feltárjuk. Módszer: A késő modern és kortárs építészet
recepciójának nehézségeivel kapcsolatban számos nemzetközi környezetpszichológiai
vizsgálat készült. Ezeknek a nyomán végeztük el a tanulmányban ismertetésre kerülő,
az interpretatív paradigmába illeszkedő kvalitatív kutatásunkat, amely saját élményű
környezet felidézésével, 32 építész saját középiskolai környezetének értelmezésével
foglalkozik. A képre és szövegre alapuló elemzés a Megalapozott Elmélet (Grounded
Theory) módszerével fogalmaz meg öt megalapozott elméletet. Eredmények: Az építészek
interjúiban a saját középiskola épületének retrospektív felidézése nem szűkült le
a szokásos fizikai ismérvek ismertetésére, hanem szociofizikai entitásként láttatott,
és önéletrajzi narratívaként fogalmazódott meg. Következtetések: Az építészbeszámolók
fókusza nem az épület volt, hanem az iskolában megélt élmény, ezen a szinten élményközösség
mutatkozik a nem építészek tapasztalásaival. A kutatás árnyalja az építész speciális
nézőpontjáról szóló kutatásokat, így elmutat az építészek és nem építészek közötti
kommunikációs szakadék áthidalhatóságának irányába.
