A hazai iparosodás és a vele párhuzamosan meginduló szakképzés kezdetekor, az 1840-es
években, az akkori módszertani megfontolások többnyire általános tanítási elveket
fogalmaztak meg azon tanítók számára, akik a természettudományos tárgyak és a rajz
oktatását végezték. Igazából ezeket még nem is tekinthetjük „szakmódszertannak”. Sokkal
inkább az egyes szakterületek tanításához általános pedagógiai ajánlásként foghatjuk
fel a korabeli írásokat. Módszertani könyv nem létezett a szakmai képzés területén.
A szakmódszertani kultúra lassan fejlődött, „tudományos” áttörésről az 1950-es évektől
kezdve beszélhetünk. Ekkor vált nyilvánvalóvá – a bővülő, gazdagodó szakmai sajtóban
megjelenő cikkek alapján – hogy a különféle módszertani megoldások egyre eredményesen
támogathatják a szakmai képzést. Látványos fejlődés kezdődött – mondhatnánk úgy is,
hogy oktatástechnológiai forradalom – a szaktárgyak tanítását segítő oktatási eszközök
területén, amelynek gyorsuló változása napjainkra az oktatási rendszerünk, a szakképzési
rendszerünk teljes módszertani újragondolását kívánja. Ebben a részkutatási eredményt
bemutató tanulmányunkban az 1871-ben meginduló szakmai tanárképzésben felhasznált
szaktárgyi oktatási módszertan könyvek szerkezetét és a kapcsolódó módszertani kultúra
fejlődését vizsgáljuk.
