Perényi Imre nádor özvegyének, Kanizsai Dorottyának a története az 1526. augusztus
29-én lezajlott mo- hácsi csatához kapcsolódik, amelyben a Magyar Királyság döntő
vereséget szenvedett az Oszmán Biroda- lomtól. Istvánffy Miklós 1622-ben megjelent
történeti munkája szerint az özvegy nádorné a csata után 400 embert fogadott fel,
hogy eltemessék a mezőn heverő keresztény halottakat. Bár Kanizsai Dorottya tettének
emléke szilárdan rögzült a hazai köztudatban, a történeti források nem támasztják
alá hitelességét. Mind a fennmaradt oszmán forrásokból, mind a 20. század második
felében feltárt tömegsírok vizsgálatából arra következtethetünk, hogy a csata halottait
a törökök dobálhatták bele minden kegyelet nélkül a kiásott gödrökbe. Kanizsai Dorottya
kegyes cselekedetének emlékével a 19. század eleje óta gyakran találkozunk a hazai
irodalomban és képzőművészetben. Története szerepelt egy 1817-ben megjelent, az egyetemes
és a magyar történelem kiemelkedő hősnőinek életrajzát bemutató kiadványban, illetve
irodalmi folyóiratokban is, s alakja számos 19–20. századi költeményben is feltűnik.
Bartók Lajos 1898-ban megjelent drámájában elevenítette fel a „mohácsi temetés” eseményeit.
Kanizsai Dorottya legendai cselekedete Kovács Mihály, Orlai Petrics Soma és Horváth
Károly festményén is megjelent, s a nemzeti történeti emlékezetben elfog- lalt kiemelkedő
helyét jelzi, hogy portréja több 19. századi sokszorosított grafikai lapon, illetve
újság- és könyvillusztráción is szerepelt. Elsősorban ezek közvetítésével lett része
a régebbi korok önfeláldozó, nemes tetteket véghezvivő asszonyait magában foglaló
virtuális nemzeti női panteonnak, amely a 19. században fontos szerepet játszott a
női öntudat és hivatástudat megerősítésében, a különböző női szerepkörök meg- ismertetésében.
Emlékét a 20. században is megőrizték: 1928-ban a mohácsi csatatéri emlékkápolna őt
ábrázoló üvegablaka, 1976-ban a Mohácsi Történelmi emlékhelyen fából faragott szobra,
1986-ban pedig Harkányban felállított egész alakos köztéri szobra készült el.
