A Nemzeti Szívinfarktus Regiszter program országos indulását követő 9 évben 53 982
ST-elevációval járó infarktusos (STEMI) beteg adatát rögzítették. A betegek 80,9%-a
invazív centrumba került, 68,6% primer transzporttal. A katéteres érmegnyitás (PCI)
aránya éves bontásban 83–89% között változott. Trombolízis a betegek kevesebb, mint
1%-ánál történt. Az adatok nemzetközi összehasonlításakor (észt, magyar, norvég, svéd
regiszterek) azt találták, hogy a primer PCI-re leggyakrabban Magyarországon, reperfúziós
kezelésre (trombolízis + PCI) Svédországban került sor. A trombolízis gyakorisága
a másik három országban (Svédország, Észtország, Norvégia) lényegesen nagyobb (3,2%,
12,4%, 13,2%) volt. Az életkorral korrigált 30 napos halálozás Magyarországon a legnagyobb
(15,2%). A szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy Magyarországon a vizsgált években
a panaszkezdet és az érmegnyitás közötti idő (teljes iszkémiás idő = TIT) az optimálisnál
lényegesen hosszabb, az évek során alig változott. Amennyiben a katéteres érmegnyitás
optimális időben nem végezhető el, akkor a trombolízist kell végezni. Az időben alkalmazott
referfúziós kezelésnek különösen azon betegeknél van nagy jelentősége, akiknél nagy
az infarktusrizikó és a vérzési rizikó kicsi. A szerzők 30 399 STEMI miatt kezelt
beteg adatait elemezve vizsgálták a TIT jelentőségét a túlélésre. Cox-regressziós
elemzést alkalmaztak és megállapítják, hogy 200 percig a TIT nem befolyásolta a betegek
túlélését, azt követően azonban – eleinte rohamosan, később lassulva – romlanak a
betegek életkilátásai. Következtetés: a túlélési adatok javítása szempontjából TIT
csökkentése, a reperfúziós kezelés időben történő alkalmazása a legfontosabb feladat.
Az optimális kezelési stratégia megválasztása az érvényes útmutatók alapján történhet.
