Napjainkban egy-egy térség fejlődése elsősorban a humán tőkéjének színvonalától függ,
ezért egyre inkább felértékelődik az oktatás, különösen a felsőoktatás minősége és
széles körű elérhetősége. Magyarországon a rendszerváltozás után átalakult a felsőoktatás:
jellemzően vidéki képzési helyeken új intézmények jöttek létre és a hallgatók létszáma
is ugrásszerűen megnőtt. De a dinamikus növekedés 2006 után megtorpant, ezt követően
a hallgatók száma jelentősen visszaesett. A Budapest-központúság mérséklésének hazai
területfejlesztési dokumentumokban megfogalmazott célkitűzése nem valósult meg, a
hallgatók számának jelentős csökkenése elsősorban a vidéki székhelyű kisebb intézményeknél
és a kevésbé fejlett térségek képzési helyein figyelhető meg.Tanulmányomban azt vizsgálom,
hogy miként alakultak a hallgatói létszámok 2006 és 2021 között az érintett városokban.
Az adatok alapján a nappali tagozatos hallgatók térbeli koncentrálódása egyre jelentősebb:
2021-ben a fővárosban és négy vidéki egyetemi városban vették fel alapképzésekre a
hallgatók 85%-át, mester- és osztatlan képzésekre a 93%-át. Amíg a mester- és osztatlan
képzéseknél az intézmények versenyéből adódó területi koncentráció elfogadható, addig
az ország számára hátrányos az alapképzések koncentrációja, mivel e képzések jelentős
része „középiskolásodó” tömegképzés, amelyet közszolgáltatásnak tekintve – a helyi
munkaerőpiac igényeihez igazodva, egyúttal a tovább- és átképzések, az élethosszig
tartó tanulás intézményi hátterét megteremtve – mindegyik nagyvárosi településegyüttesben
meg kellene szervezni. Véleményem szerint a felsőoktatás elmúlt évekbeli átrendeződése
nemcsak a kevésbé fejlett térségek felzárkózását, az egyik alapvető területfejlesztési
cél elérését nehezíti meg, hanem az ország versenyképességét is hátrányosan befolyásolja.
