Az ETHOSZ Tudományos Egyesület Kapcsolat címmel rendezte meg 2022 októberi konferenciáját.
A rendezvény előadóitól azt vártuk, hogy jelöljenek meg egyetlen kapcsolatot és annak
részleteit körvonalazzák. A kapcsolat lehet magánéleti, bizonyos tudományterülethez
köthető, bizonyos társadalmi alrendszerben (gazdasági, politikai, jogi, vallási) megmutatkozó,
valamely művészeti ágban megjelenített, vagy bármi olyan természetű, amit itt nem
említettünk.
Az előadások írott változatát könyvünkben újabb tanulmányok egészítik ki. Az írásokat
a szokásos diszciplináris tagolás helyett a tárgyalt kapcsolattípusok szerint csoportosítva
adjuk közre (Családi kapcsolatok, Pedagógusok és tanítványaik, Barátok és ellenfelek,
Párkapcsolat, Ember és társadalom, Ember és természet, Ember és virtuális valóság,
Kapcsolat önmagunkhoz, Kapcsolat a halálhoz), bízva abban, hogy a különböző tudományterületeket,
nézőpontokat és módszereket képviselő írások párbeszédbe lépnek egymással a könyv
lapjain, ezáltal árnyaltabb, teljesebb képet adva emberi kapcsolataink sokféleségéről.
Jelen kötet két részből áll. Az elsőben a fent említett tanulmányokat közöljük, míg
a második részben Adam Smith gazdasági és morálfilozófiai munkásságát járjuk körbe
a szerző születésének 300. évfordulója alkalmából.