A rendszeres, intenzív fizikai aktivitás hatásait a sportkardiológia számos kutatása
tanulmányozta: mind a kardiovaszkuláris prevencióban betöltött szerepét, mind az élsportolók
esetén a testedzés kiváltotta miokardiális hipertrófiát, a sportszívet részletesen
jellemzi az irodalom. Ebben a rövid áttekintésben összefoglaljuk a hosszú távú, rendszeres
edzés által kiváltott kardiális adaptáció kialakulásának, és a sportolás felfüggesztése
utáni visszafejlődésének ütemét, a szakirodalomban leginkább leírt három fő aspektus
(morfológia, funkció, elektromos tulajdonságok) figyelembe vételével. Míg a legtöbb
sportkardiológiai tanulmány egészséges kontrollokhoz hasonlította az élsportolók adatait
egy adott időpontban, mi az utánkövetéses (longitudinális) eredményekre fókuszáltunk,
amelyek alapját a sportolók rendszeres edzés és/vagy az edzés felfüggesztése előtti,
saját adatai képezték. Az intenzív fizikai edzés már körülbelül 2 hét után szignifikáns
kardiális funkcionális javulást váltott ki, míg a sinus bradycardia és bal kamrai
hipertrófia első jelei általában 2 hónap edzés után mutatkoztak. Ezen változások hasonló
tendenciáját korábbi kisállatmodelles kísérletek során is megfigyelték. Mind a humán,
mind a kísérletes eredmények szerint az edzés felfüggesztését gyors morfológiai, funkcionális
és elektromos regresszió követi. Az eredmények arra utalnak, hogy az edzés kiváltotta
kardiális funkcionális javulás (korai diasztolés funkció, maximális oxigénfelvétel)
korábban megjelenik, mint a morfológiai és elektromos változások. Az eredmények azt
sugallják, hogy a kardiális funkcionális javulás lehet a sport elsődleges következménye,
míg a morfológiai és elektromos változások a szív és a szisztémás keringés rendszeres
hemodinamikai terhelésének másodlagos következményei lehetnek. Az edzés okozta eltérések
a kialakulásukhoz képest gyorsabb ütemben fejlődnek vissza.
