Kollektív emlékezet, identitás, történelmi emlékhelyek, elmesélt történelem
Kora-újkori történelem
Kulturális emlékezet, szellemi kulturális örökség
Gian Michele Bruto (1517–1592) 1574 januárjában érkezett Erdélybe, hogy Forgách Ferenc
és Báthory István megbízásából a Rerum Ungaricarum libri megírását elkezdje. A tanulmányt
ezzel a rövid mondattal le is zárhatnánk egyben, ha a történetíró Gyulafehérvárra
vezető útja nem sikerült volna igencsak hosszúra és kacskaringósra. Alkalmazása érdekében
ugyanis nem csupán az erdélyi, hanem a bécsi udvar részéről is történtek erőfeszítések,
s ezektől Brutus nem is zárkózott el. A történet elindítója és abban a legpotensebb
szereplő kétségtelenül Forgách Ferenc (1535–1577) erdélyi kancellár volt, aki Padovában
tanuló, majd néhány évvel később szintén kancellárságig jutott kliensén, Kovacsóczy
Farkason (1540–1594) keresztül üzent Brutónak 1572-ben, hogy egy nyolc évvel korábban
(Forgách ekkor még Bécsben volt magyar királyi alkancellár) egyszer már számára felajánlott
feladattal – egy nagyobb, magyar témájú történeti mű megírásával – bízná meg. Brutus
lelkesen igent mondott; ám ezek után Prágán keresztül mégis inkább Bécsbe ment, ahol
a császár udvari orvosával, Johannes Crato von Krafftheimmel (1519–1585) szintén tárgyalt
az ottani alkalmazásáról. Mi indíthatta erre, pontosan mikor történhetett Forgách
két meghívása, Brutus hogyan indult el, majd fordult vissza és érkezett meg végül
Erdélybe majdnem két évvel azután, hogy Kovacsóczytól először levelet kapott – ennek
a jelenleg ismert adatokból kikövetkeztethető kronológiáját közlöm az alábbiakban.