Holl Imre (1924–2016) Magyarország középkori és kora újkori régészetének meghatározó
jelentőségű kutatója volt. Munkásságában a régészeti tudás, a technika történeti érdeklődés,
sőt, a korszerű természettudományos vizsgálatok igénye folyamatosan támaszkodott a
történelemtudomány, a művészet- és művelődéstörténet, a klasszika archeológia és az
ehhez szükséges klasszikus műveltség építőelemeire. Ennek a multidiszciplináris megközelítésmódnak
mindenkor sajátossága volt az a kiemelt figyelem, amivel a tárgyi világ hazai fejlődését
a tágabb összefüggések keretében tanulmányozta. Az emlékezete előtt tisztelgő tanulmánykötet
Holl Imre kutatásainak egyik fontos szegmense, a középkori és kora újkori kézműipar,
a városi mesterségek és műhelyek, valamint az innen kikerülő különféle termékek és
ezek európai kereskedelme témaköréhez kapcsolódnak. Az egykori tanítványok és munkatársak
írásaiban a témaválasztás, a kutatás módszertana és szemlélete számos esetben Holl
Imre közvetlen hatását, egyben tudományos életművének aktualitását tükrözi.