Mára már a mindennapokban is tapasztaljuk, hogy bármikor, rövid időn belül, komoly
előjelek
nélkül is történhetnek olyan, akár nagy földrajzi távolságokon átívelő változások,
amelyek
gyors választ követelnek meg. Ezen folyamatokban a turisztikai szektor minden szereplője
erőteljesen érintett, így a kockázati tényezők és kihívások azonosítása, a kockázatok
kezeléséhez szükséges feladatok meghatározása kiemelt jelentőségű menedzsmentfeladat.
Utazása során a turista jóllétének alapja testi biztonsága és egészsége. Ezen alapvető
tényezők
mellett azonban a turista jólléte többet, valamiféle megelégedettséget, lelki egyensúlyt
is
feltételez. Ehhez azonban nélkülözhetetlen, hogy a pihenni vágyó emberek a turisztikai
célterületen biztonságban érezzék magukat (Ásványi – Gyulavári – Jászberényi, 2018).
Míg az
aktív turizmus viszonylag hamar újjáéledt, a kulturális turizmus helyzete sokkal nehezebb
volt.
A test és a lélek potenciálisan megtalálhatja örömeit az általunk vizsgált kulturális
turizmus
szegmensein belül. Jelen tanulmány jó példákat villant fel a hazai gasztronómiai turizmus
és a
vallási turizmus mezsgyéjén haladva.