Az intenzív terápia fejlődésével az akut szervelégtelenség miatt kezelt betegek túlélési
esélye javult. Ennek következtében nőtt azon betegek aránya, akik az akut intenzív
osztályos ellátást indokló betegséget túlélve elhúzódó szervtámogató kezelésre szorulnak.
A túlélők jelentős részénél egyúttal tartós egészségkárosodás figyelhető meg, amely
rehabilitációt vagy tartós ápolást tesz szükségessé, illetve ismételt kórházi kezeléseket
tehet indokolttá az intenzív osztály látókörén kívül is. Az akut megbetegedést követően
kialakuló és tartós intenzív osztályos kezelést szükségessé tevő állapotot az intenzív
terápiás szakma elhúzódó kritikus állapot ( chronic critical illness – CCI) néven
ismeri. Az elhúzódó kritikus állapot definíciója az irodalomban nem egységes, a legtöbb
forrás a lélegeztetési, illetve ápolási napok száma alapján határozza meg a kezdetét.
Ugyanakkor a változatos etiológiájú akut állapot miatt kezelt betegeknél az elhúzódó
kritikus állapot során hasonló szövődmények alakulnak ki, amelyek hátterében uniformizálódó
kórélettani folyamatok figyelhetők meg. Ezáltal az elhúzódó kritikus állapot valójában
nemcsak az akut betegséget időben követő állapot, hanem önálló klinikai szindróma.
Jellegzetes a másodlagos fertőzések, az izomgyengeség, a központi és perifériás neuropathia
kialakulása, valamint a tipikus hormon- és immunrendszert érintő eltérések. A kimenetelt
az akut betegség súlyossága mellett jelentősen befolyásolja a páciens korábbi esendősége
és társbetegségei is. Az elhúzódó kritikus állapotú beteg kezelése összetett feladat,
multidiszciplináris szemléletet és individuális terápiát igényel. A népesség további
öregedésével és az akut betegségek egyre hatékonyabb kezelésével az elhúzódó kritikus
állapot gyakorisága várhatóan tovább növekszik. A háttérben zajló kórélettani folyamatok
áttekintése és rendszerezése az ezzel járó, nagyon jelentős orvosszakmai, ápolási,
társadalmi és gazdasági terhek mérsékléséhez alapvetően fontos. Orv Hetil. 2023; 164(18):
702–712.
