A filozófiát sokan egy elefántcsonttoronyba zárt akadémiai diszciplínának gondolják,
melyet csak kevesen érthetnek. A laikusok sokszor úgy vélik, a bölcseleti hagyomány
elvont, absztrakt, megfoghatatlan, rosszabb esetben teljességgel haszontalan dolgokkal
foglalkozik, melyek semmilyen szinten nem befolyásolják a hétköznapi emberek életét.
Előadásomban én éppen ennek az ellenkezőjét kívánom bemutatni és amellett érvelek,
hogy a filozófiatörténetben jelentősek azok a visszatérő mintázatok, amelyek szerint
a bölcselet egy sokkal emberközelibb, minden ember számára hasznos, személyes megéléseket
biztosító életpraxis és lelkigyakorlat, végső soron terápia. Ezen tézisem alátámasztásához
röviden bemutatom azokat a filozófiai iskolákat, amelyek a bölcseletre életvezetésként
tekintettek, kitérek azon irányzatokra, amelyek praxis orientáltak voltak és olyan
gondolkodókat is felvonultatok, akiknél az emberi szubjektum meghatározó szerepet
játszott. Tézisemben hangsúlyos szerepet kapnak a hellén iskolák (így például a sztoikusok,
az epikureusok és a cinikusok), az egzisztencializmushoz sorolt gondolkodók (különös
tekintettel Martin Heidegger és az egzisztencializmus előképének tekinthető Arthur
Schopenhauer és Friedrich Nietzsche) és a kortárs megközelítések (köztük az ELTE Elpis
folyóirat praxis-vitájának tanulságai). Szót ejtek továbbá a filozófiai tanácsadás
és a filozófiai kávéház jelenségéről is. Elemzésemben elsősorban, de nem kizárólag
Karl Jaspers és Pierre Hadot gondolataira támaszkodom.
