Az egzisztenciális coaching a mindennapi élet problémáival az élet nagy kérdéseinek
perspektívájából foglalkozik. Olyan szituációkkal kapcsolja össze ezeket, amelyekkel
mindannyian szembekerülünk életünk során, ám hiába foglalkoznak vele több ezer éve
bölcsek és filozófusok, lelkipásztorok, pszichológusok, írók és költők, a maga válaszát
mégis mindenkinek saját magának kell megtalálnia. Szervezeti kontextusban ez a vezető
számára olyan problémákban testesül meg, mint az autentikus élet, a hitelesség, a
tevékenysége értelme (vagy épp értelmetlensége), a szervezeti abszurditás, vagy az
egzisztenciális szorongás, amit gyakran összetévesztünk a stresszel.
Az egzisztenciális coaching sokszínű, sokféle területtel, technikával, módszerrel
dolgozik, ahogy a filozófiai háttere is sokszínű. Søren Kierkegaard maga nem volt
egzisztencialista gondolkodó, ám az ő gondolatai jelentették az egzisztencializmus
ősforrását. Az egzisztenciális coachinggal foglalkozó szerzők ritkán mennek vissza
elemzéseikben egészen Kierkegaard-ig. Érthető módon sokkal több figyelmet kapnak az
egzisztencializmus klasszikusai, Heidegger, Sartre, de még a fenomenológiát kidolgozó
Husserl is. Éppen ezért lehet érdekes mélyebbre menni az időben – és a gondolatokban.
E tanulmányban arra a kérdésre keresem a választ, hogyan formálta Kierkegaard filozófiája
a XX. századi fenomenológia és egzisztencializmus közvetítésével a mai egzisztenciális
coaching alaptémáit és fő megközelítésmódjait. Mi az, amit jobban megérthetünk, ha
visszanyúlunk e megközelítésmód eredeti filozófiai gyökereihez?
