A népi Mária-tisztelet legjellemzőbb vonása a nagy érzelmi telítettség, amely a barokkban
alakult ki. A Mária-tisztelet magatartás volt: a Máriával való találkozás keresése,
életével való együttélés. A magyar népi áhítat a Szűzanyát a maga paraszti környezetébe
állította. A Mária-ünnepek a Mária-élmény közvetlenségét, bizalmasságát nyújtották,
összekötötték az emberit és az emberfelettit, a földit és a mennyeit, lehetőséget
és keretet teremtettek az átélésre, az utánzásra. Mária földi édesanyaként valóságosan
is átélte Fia életének, működésének, megpróbáltatásainak, kereszthalálának eseményeit,
ezért könnyebben és jobban megértheti az emberi szenvedést, fájdalmat, de az örömöket
is. Saját örömeiket, gondjaikat, fájdalmaikat össze tudták tehát kapcsolni Mária örömével,
gondjaival, fájdalmával.
