A 19. és 20. század fordulóján a modern nagyvárossá vált Budapest körül gyors ütemben
épült ki egy, a fővároshoz egyre szorosabban kötődő elővárosi övezet. Jelen tanulmányban
e terület négy sajátos településének közigazgatását és közéletét vizsgálom az 1919
és 1923 közötti években. Az akkori Pesttől északra elhelyezkedő Újpest és Rákospalota,
illetve a délre fekvő Kispest és Erzsébetfalva (ma Pesterzsébet) 1950-ig önálló községként,
illetve városként fejlődött. Mi a közös a témánk szempontjából e négy Pest vármegyei
településen? Egyrészt ezek voltak a főváros környékének legnagyobb elővárosai, ahol
1920-ban összesen több mint 180 ezren éltek. Másrészt 1922–1923-ban mind a négy helyen
általános helyi képviselő-választást, majd azok nyomán tisztújítást tartottak. Három
település ugyanis akkor vált nagyközségből rendezett tanácsú várossá, és így a törvény
szerint új, városi választást kellett tartani, míg a már 1907 óta városi rangú Újpesten
a felfüggesztett autonómia visszaállításakor került sor erre. Milyen problémák jellemezték
e sajátos, modern elővárosok életét az alapvetően másfajta településekre szabott közigazgatási
és önkormányzati keretek között? Milyen feszültségekkel járt a modern politikai tömegmozgalmak,
a szociáldemokraták és a keresztényszocialisták megjelenése az amúgy is komoly konfliktusokat
hozó világháborús és azt követő években? Hogyan próbálta megőrizni a helyi hatalmát
e települések régi, alapvetően liberális elitje? Milyen módon igyekezett kontrollálni
az eseményeket a felettes közigazgatási hatóság, a konzervatív vármegye és annak tisztviselői?
A helyi önkormányzati élet változásainak bemutatása mellett ezekről a kérdésekről
is szó esik e tanulmányban.
