Tinnitus is a sound without an external sound stimulus, usually only perceived by
the sufferer. Inner ear damage might be found in its background, although many other
possible causes exist. Therefore, there is a need for a detailed examination in all
cases.In the present investigation, 100 patients (38 men, 62 women; mean age ± SD:
59 years ± 11.3) suffering from tinnitus were enrolled. The data and examination results
of these patients were analysed in detail. The outcomes of the brain MRI, carotid-vertebral
ultrasound, cervical X-ray, pure-tone audiometry, and tinnitometry were analyzed regarding
the detailed examinations.In terms of tinnitus laterality, left-sided (34%) and both-sided
(53%) were the most frequent ones. The frequency of the examinations was the following:
audiometry and tinnitometry (100%), cervical X-ray (80%), cerebral MRI (76%) and carotid-vertebral
Doppler ultrasound (21%). Cervical spondylosis/spondyloarthrosis (69 patients), vascular
encephalopathy (56 patients) and atherosclerosis of the carotid artery (20 patients)
were observed as the most common aberrations. Using the audiometry, normal hearing
was detected in 14%, slight sensorineural hearing loss in 25%, moderate sensorineural
hearing loss in 44% and severe sensorineural hearing loss in 17%. Tinnitometry detected
tinnitus with a mean frequency of 4200 ± 2200 Hz and intensity of 40 ± 14.4 dB.The
detailed examination of patients suffering from tinnitus is essential in multidisciplinary
therapy planning. Possible complications in other organs can also be detected using
the carotid-vertebral ultrasound as screening method. Based on the cervical X-ray,
the somatosensory tinnitus form can be observed. Pure-tone audiometry and tinnitometry
help detect hearing loss combined with tinnitus, pitch, and loudness, which are also
essential in therapy planning. Orv Hetil. 2022; 163(42): 1682-1689.
Bevezetés: A fülzúgás külső hanginger nélküli hangjelenség, amely általában csak a
tinnitusban szenvedő által hallható. Hátterében állhat belsőfül-eltérés, de számos
egyéb etiológiai háttér is ismert, ezért fontos a részletes kivizsgálás.
Módszer: Kutatásunk során 100, fülzúgásban szenvedő beteg (38 férfi, 62 nő; átlagéletkor
± SD: 59 év ± 11,3) adatait és vizsgálati eredményeit elemeztük. A részletes kivizsgálás
után az agykoponya-MRI, a carotis-vertebralis Doppler-ultrahangvizsgálat, a nyakigerinc-röntgen,
valamint a hallásmérés és a tinnitometria eredményeit értékeltük.
Eredmények: A fülzúgás oldaliságának megoszlásánál dominált a bal oldali (34%), valamint
a kétoldali (53%) fülzúgás.Az elvégzett vizsgálatok gyakoriságának sorrendje a következőképpen
alakult: hallásmérés és tinnitometria (100%), nyakigerinc-röntgen (80%), agykoponya-MRI
(76%) és carotis-vertebralis Doppler-ultrahangvizsgálat (21%). A leggyakoribb eltérésnek
a nyaki spondylosis/spondyloarthrosis (69 beteg), a vascularis encephalopathia (56
beteg), valamint a carotis atherosclerosis (20 beteg) adódott. A tisztahangküszöb-audiometria
alapján meghatározott kategóriák a következők voltak: ép hallás (14%), kis (25%),
közepes (44%), illetve nagy (17%) fokú sensorineuralis hallás-
csökkenés. A tinnitometria alapján az átlagos frekvencia 4200 ± 2200 Hz volt, 40 ±
14,4 dB-es átlagos tinnitusintenzitás mellett.
Következtetés: A fülzúgó beteg vizsgálatakor lényeges a részletes kivizsgálás, amely
alapján multidiszciplináris megközelítéssel van lehetőség a terápiatervezésre. A carotis-vertebralis
ultrahangvizsgálat szűrő jelleggel történő elvégzése fontos az egyéb szervrendszeri
szövődmények kimutatása érdekében. A nyakigerinc-röntgenvizsgálat alapján a szomatoszenzoros
tinnitusformák detektálhatók. A hallásméréssel kizárható a tinnitushoz társuló halláscsökkenés,
illetve a tinnitus intenzitása és frekvenciája is meghatározható, melyek szintén lényegesek
a terápiatervezés szempontjából.
