A dualista korszak szempontjából a kötet egyik újdonsága a nemzetiségi választókerületek
differenciált bemutatása és a kormánypárti nemzetiségi képviselők számbavétele (Pap
József). A mai magyar Közép-Európa- és kisebbségtörténeti kutatások talán legfontosabb
területe: a Magyarországgal szomszédos országok magyarságpolitikája működtetőinek,
a különböző nemzetépítés-típusok regionális konfliktusának feltárása. Ebben nagy lépésnek
számít az 1918 előtti magyar parlament román, szlovák és délszláv képviselőinek 1920
utáni politikai küzdelmeinek bemutatása (Ábrahám Barna, Bíró László). Ugyanakkor árnyaltan
közelítették meg azt az általános gyakorlatot, hogy az egykori kisebbségi tapasztalatokkal
többségi helyzetbe került politikusok kisebbségpolitikai nézeteit a legritkább esetben
jellemzi a nagyvonalúság. A két világháború közti magyar parlamenti képviselők személyes
életútjának együttes bemutatásában és a magyar kisebbségi pártokon kívüli magyar politikai
képviselet egyenrangú, nem normatív megközelítésében különösen sokat hoznak a csehszlovákiai
tanulmányok (Fedinec Csilla, Simon Attila). Míg a romániai és a jugoszláviai esettanulmány
inkább a politikai alkuk, a kijárások működésének bemutatásával hoz újat a magyar
kisebbségtörténeti tanulmányok terén (Bárdi Nándor, Dévavári Zoltán, Szabó Csongor).
Az 1945 utáni országtanulmányok az államszocializmus intézményrendszerének leírásában
hiánypótlóak és különösen a lenini nemzetiségpolitika formális, arányos képviseleti
elvét és annak felemás, a nagypolitika lehetőségeivel változó működését tárgyilagosan
mutatják be (Antal Róbert, Fedinec Csilla, Kovács Szabolcs, Ózer Ágnes, Popély Árpád).
