Az elme megtestesültségének (embodied mind) vizsgálata az utóbbi 30 év kognitív tudományának
fontos részterülete, mely annak tudatosításából származik, hogy a test(ek)nek meghatározó
szerepe van az elme, s mindenekelőtt a kognitív működés alakításában. E felismerést
gyakran előzmények nélküli revelációként mutatják be, ami a szűk értelemben vett kognitív
tudomány vonatkozásában nem is alaptalan, hiszen az e diszciplínát hosszú ideig uraló
klasszikus kognitivista fölfogás valóban figyelmen kívül hagyta a megismerés testi
föltételeit. Csakhogy maga a kognitív tudomány összetett, sok részdiszciplínából álló
képződmény, melynek az agyi mechanizmusokat vizsgáló idegtudomány, kognitív-, fejlődés-
és viselkedéslélektan, robotika, mesterséges intelligencia kutatás és a nyelvészet
mellett, részét képezi az elmefilozófia is. Míg az igaz, hogy a megtestesült elme
gondolata fordulatot jelent az „első generációs”, test nélküli kognitív tudományhoz
képest, az sem tagadható, hogy a filozófiában korántsem új gondolat, hogy a lélek/elme
szimbiotikus kapcsolatban van a testtel. Az utóbbi évtizedekben tehát előállt az a
zavaró helyzet, hogy a kognitív tudományban érzékelhetően radikális újítás történt,
de az ugyanezen tudomány részét képező elmefilozófiában csak egy rég ismert gondolat
bukkant fel. Ami a kognitív tudomány esetében valódi újítás volt, az a filozófiában
egy az ókor óta ismert hagyományhoz való visszatérés. Jelen kötet e zavar enyhítésére
törekszik. A benne szereplő tanulmányok a lélek/elme és test integrált voltának különböző
korok filozófusai által kidolgozott változatait elemzik, megmutatva, hogy ugyanannak
az ideának különböző történeti korokban és intellektuális kontextusokban milyen típusai
léteztek.
