A reziliens pedagógus szemléletváltása
Tanulmányomban a reziliencia iskolai alkalmazásának körülményeit vizsgálom. Abban
a
reményben teszem mindezt, hogy vele a jelenség minél általánosabb alkalmazhatósága
világossá válik. Úgy vélem, azért fontos mindez, mert a reziliencia pedagógiai válasz
lehet
az országosan jellemző tanulói diverzitásra, mégpedig olyan válasz, mely a diákokban
alakul ki, formálódik jellemzőjükké, s alakul életüket pozitívan befolyásoló jelenséggé.
Ehhez azonban szükség van a rezilienciát támogató iskolai védőfaktorok kialakítására,
s
ezzel együtt a pedagógusok szemléletváltására. A tudást kikérdező attitűd helyett,
a
tudáshoz hozzásegítő, támogató, azt felépíteni, rendszerezni tudó pedagógia lehet
hatékony a jelenlegi, kulturális különbözőségeket magában hordozó osztálytermekben.
Az
ezt segítő egyéni gyermeki jellemzők feltárása vizsgálatokkal már óvodáskorban
megkezdődik, majd folytatódik az általános iskolai kompetenciamérésekkel. Ezek a
mérések hozzásegítik a pedagógust a gyermeki sajátosságok megismeréséhez, az egyéni
bánásmódhoz. Olykor lehetőséget adnak a korai intervencióra, a fejlesztés
szükségességére, ugyanakkor kiderül az is, ahogyan Mérő László fogalmazza, hogy
„Mindenki másképp egyforma”. Ahhoz azonban, hogy ez az egyformaság mindenki számára
megvalósulhasson, bizonyos csoportokért sokat kell tenni. Az ország egyes területein,
az
iskolai osztálytermek jelentős hányadát betöltő hátrányos helyzetű iskolai csoportok
lemaradása ugyanis garantált, ha a támogatásuk, reziliens magatartásuk kialakítása
nem
történik meg. Az ehhez szükséges reflexió, a tanulói fejlődést segítő metakogníciós
stratégiák alkalmazása, az inklúzív iskolai programok pedig mind szükséges velejárói
a
változásnak.
