Az egyedek ivarának meghatározása fontos a különböző ökológiai, viselkedéstani vagy
éppen természetvédelmi kutatásokban. Sok madárfaj esetén az ivarok tollazati bélyegek
alapján nem különíthetőek el, viszont méretbeli dimorfizmus megfigyelhető. Ilyen faj
a Kárpát-medencében tömegesen előforduló csilpcsalpfüzike (Phylloscopus collybita)
is. Ennél a változatos vonulási stratégiával rendelkező fajnál – korábbi kutatások
alapján – tudjuk, hogy például a vonulás időzítése vagy a telelőhely választása függ
az ivartól.
Kutatócsoportunk egy korábbi vizsgálat során a valószínűségi modell alapú klaszterezést
alkalmasnak találta a csilpcsalpfüzikék statisztikai ivarhatározásához. Az ivarhatározáshoz
két testméret változót, a szárnyhosszt és a farokhosszt használták. Új vizsgálatunkban
molekulárisan meghatározott ivarú egyedeken ellenőriztük az alkalmazott módszer hatékonyságát,
azaz azt, hogy a két elkülönített részpopuláció valóban megfelel-e a két ivarcsoportnak.
Az adatokat az Ócsai Madárvártán gyűjtöttük 2012-ben és 2013-ban július 10 és október
31 között. A madarakat függönyhálóval fogtuk be, egyedileg számozott jelölőgyűrűvel
láttuk el. Véletlenszerűen kiválasztott egyedekből vért vettünk a molekuláris ivarhatározáshoz
mindkét korcsoportból. Az elemzésekhez 27 öreg és 215 fiatal csilpcsalpfüzike adatait
használtuk fel. A szárnyhossz és farokhossz mérések 1 mm pontossággal történtek (a
szárnyhosszak 53--66 mm, a farokhosszak 40--57 mm közötti értékeket vettek fel). Az
elemzésekhez az R statisztikai program „mclust” nevű csomagját használtuk. Kétféle
modellt készítettünk, az elsőben a klaszterezés csak a szárnyhossz, a másodikban már
két változó a szárnyhossz és a farokhossz alapján történt. 10%-os besorolási bizonytalanság
felett nem fogadtuk el a besorolást.
A felosztás az öreg korcsoport esetén jól működött, a besorolási bizonytalanság legnagyobb
valószínűsége 10,2% volt az egydimenziós és 7,5%-s a kétdimenziós klaszterezésben.
A szárnyhossz alapú elemzés esetén a klasszifikálás bizonytalansága 59 mm-nél, a kétváltozós
modellben szárnyhossz esetén 58 és 60 mm, a farokhossz esetén 48 és 50 mm között volt
a legnagyobb. A fiatal korcsoport esetén ellentétes eredményt kaptunk, az egydimenziós
klaszterezés jobbnak bizonyult, a besorolási bizonytalanság maximum 33% volt, míg
a kétdimenziós esetén 47%. A szárnyhossz estén is szűkebb tartományban volt magas
a bizonytalanság (egyváltozós: 59-60 mm, kétváltozós: 58-61 mm).
Összességében megállapítható, hogy a farokhossz figyelembe vétele a klaszterezésnél
a fiatal korcsoportban nem javított a megbízhatóságon, az öregekkel ellentétben. Ennek
egy lehetséges magyarázata, hogy a farokhosszban jelentkező dimorfizmus csak az első
teljes vedlést követően alakul ki.
A kutatás finanszírozását az NKB (2016), a Nemzet Fiatal Tehetségei Ösztöndíj Program
NTP-NFTÖ-16-0493. és az OTKA 108571. pályázatok tették lehetővé.
