Az 1889-ben előkerült, s az 5. század második felére keltezhető apahidai I. germán
fejedelmi sírban két gyűrű volt az elhunyt ujjain: egy
névgyűrű és egy keresztgyűrű. A névgyűrűn az elhunyt neve szerepel, latin betűkkel,
latin kereszt alatt. A keresztgyűrűn négy kis latin kereszt áll. A sírhoz
tartozónak tekint a kutatás egy később múzeumba került monogramos gyűrűt
is, azonban ennek több mint bizonytalan az I. sírhoz való tartozása. Az elhunyt
latin vagy hosszú latin kereszttel díszített arany hagymagombos fibulája a Római Birodalomban
viselt magas méltóságára és feltehetően patríciusi rangjára
utal. A latin nyelvű gyűrűfelirat szerint a Nyugatrómai Birodalommal állt kapcsolatban,
esetleg mint egy foederatus csoport vezetője. Vélhetőleg a gyűrűket
is nyugat-európai, ezen belül italiai ötvösök, vésnökök készítették. A gyűrűfeliratot
eddig epigrafikai oldalról nem vizsgálták, a rajta álló nevet korábban
Omharus, Omharius formákban olvasták. A névgyűrű feliratát Michael Schmauder 1998-ban
Omaharus alakra pontosította a 2. sor betűkapcsolásának jó
észrevétele nyomán, amit ő M^A nexusnak értelmezett. Az újabban Coriolan
H. Opreanu és Nicolae Gudea által olvasott 3. sor VG olvasata felirattanilag nem
támogatható, időrendi okok miatt sem lehet v(ir) g(oriosus), marad tehát az -us
olvasat. Legutóbb Wolfgang Haubrichs is az -us vegződést látta valószínűnek.
A gyűrűn álló név második fele jól értelmezhető ógermán / gót szó (*harjaz /
hajris), ahogy ezt Bóna István felismerte. Az első fele viszont OM, illetve OMA
formában értelmetlen, ezzel a név nemcsak hapax, hanem értékelhetetlen is
nemcsak nyelvi és történeti szempontokból, hanem a temetkezés germán, illetve nyugati
kapcsolatokra utaló kontextusában is. A betűösszevonás (nexus)
azonban felirattani szempontból N^A is lehet, amely jól értelmezhető is. A névgyűrűre
írt név olvasata így Onahar|us, ahol a H a germán nyelvek CH hangját
jelöli fonetikusan írva. A gyűrűn álló név tehát On^a(c)har|us, ennek latin -us
végződés nélküli alakja Onachar. Ezzel formaszerű germán név bontakozik ki,
amely nyugati germán közegben fordul elő. Eredeti formájában Aunachar, latinosan írva
Aunacharus, illetve Aunarius formája ismert még.
A sírhoz bizonytalansággal – vagy talán inkább sehogy sem – köthető, valószínűleg
bizánci készítésű monogramos gyűrű görög nyelvi alapon értelmezhető. A vele egy kontextusba
tartozónak feltételezett névgyűrű felirata alapján
való olvasata nehézkes, erőltetve oldható fel a megfelelő alakra. Ez esetben a
gyűrű fejének lenyomati formájával együtt az OMAPVΣ (Omarus) karaktereket tartalmazza
egyenként elkülöníthetően. Ha mégis összetartoznának, úgy a
monogramot csak a névgyűrűről másolhatták, a betűkapcsolást M-nek látva, s
a görögül itt nem jelölhető H-t elhagyva. Legvalószínűbb, hogy nem ugyanaz
áll rajta, mint a névgyűrűn, s nem is az I. sírba temetett személyé volt. Legegyszerűbb
olvasata pedig PAMVΣ – azaz RAMUS – vagy ezen betűk más, balról
jobbra olvasható értelmes kombinációja.
Neve és személyes tárgyai alapján kérdésessé válik, hogy Onachar gepida király volt-e.
A nyugati germán közegre jellemző név összevetésben a sír
egyéb nyugati kötődésű leleteinek kontextusával arra utal, hogy az apahidai
fejedelemi rangú személy nyugatról érkezhetett a gepidák tiszántúli és erdélyi
területeire. Feltehető, hogy kíséretével együtt a mai Apahida környékére települt
nyugati germán regulus lehetett, akit az 5. század második felének nyugat-európai
változásai sodortak a Kárpát-medencébe, ezen belül Erdélybe, ahol
befogadta őt a térséget uraló gepida király. A legszemélyesebb tárgyain látható hosszú
vagy latin keresztek keresztény voltát és nyugatrómai területekhez
való kötődését mutatják. Névgyűrűje nem illeszkedik a kortárs, császári mintát
másoló germán királyi pecsétgyűrűk közé. Gyűrűi, bár magas rangját jelzik,
nem regáliák. Ilyen szintű insigniumok alkalmazása esetén a királyi rang (rex)
jelzése valószínűleg nem maradt volna le a névgyűrűjéről, ha ő király. A vele
együtt eltemetett tárgyak és a neve alapján, a korban felemelkedő száli frank
vagy Meroving hatalom elől menekülhetett el a 476-ban megdőlt Nyugatrómai
Birodalom galliai-germaniai területeiről. Az ő és családja hagyatéka (I.-II.-III.
(?) apahidai sírok), továbbá a Szamos menti leletanyag egy része a korábban
„keleti Meroving kultúrának” is nevezett régészeti horizont kialakulásához is
hozzájárulhatott.
