Filozófus körökben általánosan elterjedt vélekedés, hogy a
nem eukleidészi geometriák fölfedezésével az eukleidészi
geometria a priori jellegére vonatkozó kanti tanítás
meghaladottá vált, s ezt azután a fizika oldaláról
megerősítette Albert Einstein általános relativitáselmélete.
Valójában azonban csupán a filozófiai folklór kezeli
evidensként ezt az állítást, s erről bárki meggyőződhet, aki
akár csak futólagos pillantást vet a téma szakirodalmára. A
témával foglalkozó filozófiai irodalom legutóbbi évtizedeinek
fejleményeihez csatlakozva tanulmányunkban elsőként a nem
eukleidészi geometriákra hivatkozó – a Kant tanítást,
valamint a geometria és a fizika viszonyát egyaránt félreértő
– empirista és konvencionalista anti-kantiánus érvet
távolítjuk el, majd az eredeti kanti szöveg alapján
reprodukáljuk a nem eukleidészi geometria a priori jellegére
vonatkozó kanti állítás eredeti tartalmát. Kant számára már
Gauss, Bolyai és Lobacsevszkij előtt nyilvánvaló volt, hogy a
nem eukleidészi geometriák logikailag lehetségesek, s így az
eukleidészi geometria a priori jellegére vonatkozó tanítása
semmiképpen sem jelenthette az előbbiek logikai kizárását. A
geometria kanti értelemben vett a priori jellege nem logikai
természetű, Kant állítása nem az értelemre, hanem
szemléletünk tiszta formájára vonatkozik. Erős érvek hozhatók
fel amellett, hogy szemléletünk a nem eukleidészi
geometriákkal szemben kitünteti az eukleidészi geometriát, s
éppen ez az, amit Kant állít. Az elmúlt évtizedek Kant-
irodalma számára már természetes, hogy Kantnak lehetséges
olyan olvasata, melyben – esetleg némi revízióval – a nem
eukleidészi geometriák matematikai lehetősége
összeegyeztethető az eukleidészi geometria kanti értelemben
vett a priori jellegével Mi ennél a megengedő álláspontnál
többet állítunk: ez az egyetlen helyes olvasat, s e helyes
olvasatban nincs szükség revízióra, Kant vonatkozó tanítása
eredeti formájában fönntartható.
