Egyre többen vagyunk a Földön, és egyre nagyobb az az érték is, amit létrehoztunk,
és ami-nek elvesztéséért indokoltan aggódunk. A bioszféra, amelyben élünk, számtalan
veszélynek van kitéve. A veszélyt életünket, értékeinket érő fenyegetésként definiálhatjuk.
Ez a veszélyeztetés származhat olyan természeti katasztrófákból, mint például az árvizek,
a földrengések, a cunamik, a szélviharok vagy földcsuszamlások, a villámcsapások,
belvizek vagy éppen az aszály, és ezzel még nem jutottunk a felsorolás végére.
A veszély származhat emberi tevékenységtől is, elég, ha a háztartási vagy üzemi
balesetekre, esetleg olyan ipari katasztrófákra gondolunk, mint a zagytározók gátszakadása
vagy éppen a reaktorbalesetek. Az egyes károk nagyságrendje a kis károktól a milliárdos
nagyságrendű katasztrófakárokig terjedhet. Kérdéses, hogy az előírások betartása
melletti előfordulásuk esetén milyen mértékben vethető fel az állam felelőssége
és szerepe a károk helyreállításában, illetve a jövőbeni esetek elkerüléséhez szükséges
intézkedé-sek meghozatalában. A környezeti károk területén bevezetendő szigorú intézkedések
az egyes nemzeti iparágakra lehetnek akár hátrányosak is, és rövid távon csökkenthetik
a terület ered-ményességét, illetve tőkevonzó képességét. Az állam további kármegelőző
és így költségnövelő intézkedésekre késztetheti a vállalkozásokat, ami rövid
távú gazdasági hátrányt jelent, de a másik oldalon a kikényszerített magatartás
a gazdasági hátrányt meghaladó környezeti előnyt és élhetőbb világot eredményezhet.
A cikk arra keresi a választ, hogyan lehet ebbe a folyamatba a magánbiztosítókat bevonni,
és az átmeneti időszakban mi az állam szerepe a környezettudatos működés erősítésében