Az innovációs feladatok gyártástól való elválasztása az innovációs képesség csökkenéséhez,
illetve a közösségi termelési képességek leépüléséhez vezet. Ezzel párhuzamosan a
kiszervezésre szerződött vállalatok a termelés növelése mellett egyre magasabb hozzáadott
értékű feladatok ellátását szerezhetik meg. A termelési tapasztalat nemcsak növelheti
a termelékenységet, de javíthatja az innovációs képességeket is. E gondolatmenet az
innováció evolucionista megközelítésébe illeszkedik, amely – szemben a főáram jellemzően
K+ F-re összpontosító megközelítésével – a tanulás és az interakciók szerepét hangsúlyozza
az innovációs teljesítményben. Cikkünk a termelés és innováció kapcsolatának szemszögéből
vizsgálja a magyar gazdaságot. Fő következtetésünk, hogy a gazdaságpolitikának az
állami K+ F-kiadások növelése mellett a termelésből eredő – jelenleg alacsony szintű
– tovagyűrűző hatásokra kell koncentrálnia, ugyanis a többnyire elszigetelten működő
külföldi tulajdonú vállalatok súlya mind a feldolgozóiparban, mind a vállalati K+
F-ben jelentős, miközben a hazai vállalati szereplők abszorpciós képessége gyenge:
egyes szektorokban hiányoznak a hazai szereplők, valamint azok a nemzeti bajnokok,
amelyeknél méretükből és technológiai színvonalukból adódóan a pozitív hatások lecsapódhatnának.
A termelés externális hatásainak élénkítéséhez olyan befektetéseket kell ösztönözni,
amelyek esetében vannak meghatározó iparági szereplők. Az innovációs képességek fejlesztéséhez
elengedhetetlen feltétel a verseny, ezért állami vagy államhoz közeli vállalatok ezt
az űrt nem képesek betölteni.
Journal of Economic Literature (JEL) kód: L33, L50, M11.
