A tanulmány fordítástudományi szempontból vizsgálja a klasszikus japán költészet egyik
legfontosabb költői eszközét, a kakekotobát (homoníma). Kiindulópontul a 13. század
elején összeállított versantológia, a Hjakunin issu ('Száz költő száz verse')huszonegy
angol és öt német nyelvű fordítása szolgált.
A kakekotobák kulcsszerepet játszanak a mindössze 31 morás vakák különböző jelentéssíkjainak
létrehozásában, így az idegen (vagy akár a mai japán) nyelvre való fordításuk számos
kérdést vet fel, és nagy kihívás elé állítja a fordítókat.
