A tanulmány a NATO új politikájával, a stabilitás kivetítése elméleti és gyakorlati
kérdéseivel foglalkozik. A 2014. évi biztonsági fenyegetésekre a NATO kétféleképpen
reagált:
a keleti stratégiai irányban a „védelem és elrettentés”, a déli stratégiai irányban
pedig a „stabilitás
kivetítése” koncepcióval igyekszik kezelni a kialakult új biztonsági helyzetet, fenyegetéseket
és kockázatokat. Amíg az orosz fenyegetés elleni kollektív védelmi eszköztárnak kialakult
elmélete és gyakorlata van, a déli irányból jelentkező hibrid veszélyek kezeléséhez
a Szövetség
a stabilitás kivetítése koncepció megújításával válaszolt. A cikk tárgyalja a koncepció
elméleti
kérdéseit, megindokolja a déli irány létrejöttének szükségességét, bemutatja a stabilitás
kivetítésének
első, sikeres, partnerségi időszakát. Az írás elemzi a megújított idea új eszközrendszerét,
a kooperatív partnerségi együttműködés összekapcsolását a válságkezelés feladataival.
A varsói (2016) és a brüsszeli (2018) csúcstalálkozók eredményei alapján „listázza”
a stabilitás
megújításának általános feladatait, illetve értékeli a „déli csomag” megvalósításának
lehetőségeit.
A stabilitás kivetítése koncepció relatíve új téma a külföldi szakirodalomban, viszont
teljesen hiányzik a magyar akadémiai irodalomból, pedig Magyarországnak az elsődleges
prioritást a déli stratégiai irány feladatainak megvalósítása jelenti.
