A tanulmány a reformáció kritikai hagyományát elemezve a forma kérdéskörét, a formának
a kísértetiességgel való összefüggé-sét vizsgálja. Elsődleges tárgyát Coleridge Pihenőhely
című, 1818-as esszésorozatának első három darabja képezi. Ezek sorrendben először
a történelem spektrális értelmezését, majd Luther legendás fantomlátásának részletező
tárgyalását, végül – egy optikai és akusztikai allegórián keresztül – a kísértetek
általános elméleti váz-latát kínálják. Az elemzés holdudvarában Luther fordítói megfonto-lásai
éppúgy megjelennek, mint a látás és tapintás romantikus el-méletei, vagy a fantomvégtaggal
és spektralitással kapcsolatos je-lenkori kutatások.
