A 20. század közepétől az Európa-szerte a latin gyökerekhez kapcsolódó, közös műveltségbeli
alapok megállapítására irányuló törekvések magukkal hozták a neolatin kutatások általános
kibontakozását és elterjedését. E stúdiumok az utóbbi években Magyarországon is örvendetes
lendületet vettek, egyre többen és egyre szélesebb tárgykörben foglalkoznak idehaza
a neolatin irodalomhoz tartozó szövegekkel. Ezt felismerve, a „Hungaria Latina” Magyar
Neolatin Egyesület a szorosabb és főleg rendszeresebb szakmai együttműködés elősegítése
érdekében 2013 őszén a neolatin tanulmányoknak szentelt konferenciasorozatot indított.
A kétévente megrendezendő tanácskozások a szervezőbizottság tervei szerint minden
alkalommal egy-két meghatározott témát állítanak a középpontba, és az eddigi eredmények
számbavételén túl hozzájárulnak új kutatási irányok kijelöléséhez, fontos és kevéssé
kutatott források, forráscsoportok feldolgozásához. A Szegedi Tudományegyetem és
az MTA BTK Irodalomtudományi Intézete 2013. november 7–9. között Szegeden rendezte
meg az első magyarországi neolatin konferenciát. A tanácskozáson több mint harminc
előadás hangzott el a 15–17. századi latin nyelvű történetírás és a 18. századi latin
nyelvű irodalom témaköreiben, vezető magyarországi és több külföldi egyetemi, akadémiai
és könyvtári kutatóhelyet képviselő szakemberektől. A kötetben, mely egyben az így
meginduló Convivia Neolatina Hungarica-sorozat első darabja, az előadások alapján
elkészült huszonkilenc tanulmány olvasható; köztük az időközben sajnálatosan elhunyt
Havas László professzor iránymutatóul szolgáló összegzése. A 15–17. századi történetírás
témaköréhez kapcsolódó tanulmányok egy részének szerzői a historiográfia jobban vagy
kevésbé ismert szerzőinek egy-egy művét értelmezi, értékeli újra, más részük további
forráscsoportok (kommentár, epitáfium, ajánlás, követjelentés, könyvtárleírás) történeti,
művelődéstörténeti, nyelvészeti és egyéb vonatkozásait elemzi, illetve a történetírással
kapcsolatos elméleti reflexiókat tárja fel. Több dolgozat foglalkozik 18. századi,
a széleskörű adatgyűjtésen és a kritikus forráskezelésen alapuló, tudományos igényű
történeti, irodalomtörténeti, klasszika-filológiai tárgyú munkákkal. A magyarországi
művelődés 18. századi viszonyairól egyrészt egyházi személyiségek vonatkozó álláspontját,
kulturális programját vagy a sajtóviszonyokat elemző dolgozat tájékoztat, másrészt
azok az irodalomtörténeti tanulmányok, melyek különböző műfajok, műfajcsoportok (történelmi
tárgyú, illetve alkalmi költemények, eklogák, lelkiségi művek) változatait tárgyalják.
A két fő tárgykör időbeli kereteiből kilépő utolsó dolgozat a latin nyelvhasználat
19. századi magyarországi továbbélésének megnyilvánulási formáit mutatja be egy brémai
utazó tapasztalatai alapján.
