Napjainkban az autógyárak a vevôk kívánságainak megfelelôen szerelik fel az autóikat
kényelmi berendezésekkel, mint például tempomattal, melynek közremûködésével a vezetô
által beállított sebességet tartja a jármû. A csúcskategóriás luxusautókban ezt még
kiegészíthetik egy távolságmérô szenzorral (radarral) is, ami az autó elôtti tárgyak
távolságát méri. Az ilyen rendszereknél beállítható egy követési távolság, amit az
érzékelô által szolgáltatott adatok alapján kis gyorsításokkal, vagy fékezésekkel
tart a tempomat. Az ilyen adaptív sebességszabályozó rendszerek azonban nagyon drágák
és az autókba épített szenzoroknak korlátozott a hatótávolságuk és a látóterük. Nem
ideális körülmények között egy autó sebességének a helyes megválasztása eseteként
nehezen lehetséges. Ha egy kanyar vagy köd miatt nem látható az elôttünk haladó autó,
akkor balesethez vezethet, ha túl gyorsan, vagy túl lassan haladunk. Cikkünkben egy
adaptív sebességszabályozó algoritmus mûködését mutatjuk be, mely az autók között
ad-hoc módon kialakított vezetéknélküli hálózaton terjesztett adatok alapján állítja
be a jármû sebességét, ezzel áthidalva a rossz látási viszonyok, vagy a rossz rálátás
okozta problémákat. Az üzenetek tartalmazzák a küldô pontos helyzetét, haladási irányát,
sebességét és ezek alapján az algoritmus meghatározza, hogy melyik üzenet küldôjét
kell követni, miután a tempomatot bekapcsolta a vezetô.
