A középkorban és a reneszánsz idején a közmondások és a proverbiumok különböző válfajai
a társadalom minden rétegében fontos szerepet játszottak; ezt bizonyítják a kéziratos,
később nyomtatott formában megjelent gyűjtemények, a másodlagos, szépirodalmi használat,
a dramatizált előadások, a népszerű képi ábrázolások. Fontos funkciót töltöttek be:
a társadalmi értékrend fogalmazódott meg és hagyományozódott általuk.
Miért alkalmasak-e erre a szerepre a közmondások?
A közmondások rímes, ritmikailag tagolt formáját generációk munkája tette mnemotechnikailag
tökéletesen alkalmassá a szóbeli hagyományozásra.
A tartalmat illetően a közmondások, szólások változatossága a tradicionális társadalomban
élő ember természettel és az emberi viszonyokkal kapcsolatos problémáira egyaránt
megoldást kínál.
A közmondások használata nem különül el a hétköznapok kommunikációs eseményeitől.
Ennyiben egyedinek számít a népköltészetben, de éppen ezért képezhet átmenetet műfaj
és nyelvi fordulat között: műfajként a legegyszerűbb, nyelvi eszközként a legkomplexebb.
A közmondások elterjedtségét és népszerűségét konkrét társadalmi szükségletek indokolják:
az orális kultúrákban alapvető szerepük van a szocializációban, a társadalmi normák
újratermelésében.
A modernizációval a szocializáció hagyományos orális formájának kizárólagossága megszűnik,
ahogyan a hagyományozó közösség egysége is. A közmondások lassanként kikopnak a használatból.
Mindez áttételesen éppen azt a korábbi fontos szocializációs funkciót igazolja, amelyet
az írásbeliség előtérbe kerülésével fokozatosan elveszítettek
