Európában és a világ számos országában az elmúlt három évtized a felsőoktatás-finanszírozás
folyamatos reformjának jegyében telt. Magyarországon a reformok a rendszerváltással
kezdődtek el, és az azóta megjelent számtalan finanszírozási koncepció ( köztük a
legújabb utólagos képzési hozzájárulás, illetve fejlesztési részhozzájárulás) is mutatja,
hogy nálunk is érvényes a „permanens reform” tétele. A cikkben a reformok során kikristályosodott
finanszírozási modelleket értékelem a hatékonyság és igazságosság különböző kritériumai
szerint, és egyben összefoglalom a nemzetközi szakirodalomban az egyes modellek kapcsán
megfogalmazódó elméleti és gyakorlati észrevételeket is. Választ arra a kérdésre keresek,
hogy vajon minek köszönhető a finanszírozási reformok állandósága. Noha a magyar finanszírozási
rendszer értékelésére e cikk keretében nem vállalkozom, reményeim szerint a finanszírozási
alapmodellek áttekintése új szempontokkal gazdagíthatja az erről folyó diskurzust.
Journal of Economic Literature (JEL) kód: I22
