Ez az írás az EU-bővülés folyamatának csak az egyik felét, a közép-európai jelöltek
felkészültségét vizsgálja. Áttekinti a felvétellel szembeni közkeletű ellenérveket,
majd az 1993-ban közzétett koppenhágai érettségi kritériumok teljesülését. A cikk
második fele azokkal az ellentmondásokkal foglalkozik, amelyek miatt a valódi EU-szintre
teljes értékűen csak a tagfelvételt követően lehet majd beérni. A taggá válás évtizedes
folyamatát a neoinstitucionalista elmélet keretében értelmezve új kulcskérdések adódnak
a rendszerváltozás élenjáróinak gazdasági stratégiája számára.
